Órákig egy koronavírusos beteg mellett kellett feküdnie a Dél-pesti Kórházban egy nőnek, perelni akar (+videó)

Így vigyáznak ránk a magyar egészségügyben.

A 27 éves, vecsési Perjés-Kiss Beatrix az RTL Híradónak nyilatkozva mondta el: órákig kellett feküdnie egy igazoltan koronavírusos beteg mellett a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban.

A nő csütörtökön hasi panaszokkal került be a kórház sürgősségi, majd sebészeti osztályára.

A kórteremben két másik beteg is feküdt. Este kapták a hírt az egyik orvostól, hogy a mellette fekvő idős nőnek pozitív lett a Covid-19-tesztje.

Az idős nőt 5 nappal korábban tesztelték,

de az eredmény késett.

Perjés-Kiss Beatrix szerint az enyhe tüneteket mutató fertőzött idős asszony

még azután is órákig mellettük maradt, hogy kiderült az eredmény.

Maszkot a betegek nem kaptak, de kötelező volt viselniük. Még alvás közben is. Mindenki maga szerezte be a maszkját.

A nő azt mondta: nem érezte magát biztonságban, mivel étkezésnél nyilván le kellett venni a maszkot, és ugyanazt a vécét használták. Délelőttől késő estig egyszer sem volt takarítás – mondta.

Másnap hazament a kórházból, de előtte alá kellett írnia egy nyilatkozatot, hogy otthon két hétre karanténba vonul.

5 napja vár a tesztje eredményére. Mivel asztmás férjével él együtt, ő különösen veszélyeztetett.

A nő azt mondta, beperli a kórházat, ha pozitív lesz az eredmény.

Itt a videó:

Valódi Hírek