Kiderült, miért titkolják, hogy tesztelték-e már Orbánt koronavírusra

Pedig az utóbbi hetekben több rendezvényen és találkozón vett részt úgy, hogy nem volt rajta maszk.

„A miniszterelnök titkolja, hogy végeztek-e már rajta koronavírus-tesztet és ha igen, milyen eredménnyel. Ahhoz is gyáva volt, hogy személyesen válaszoljon a neki feltett hivatalos kérdésemre” – kezdi friss posztját Hadházy Ákos.

A független képviselő azért kérdezte (volna) erről Orbán Viktort, mert szerinte a miniszterelnök kifejezetten rossz példát mutat, mintha szándékosan akarná a magyarokat belehajtani a felelőtlen viselkedésbe.

Például amikor propaganda-okokból kórházakba rohangál teljesen feleslegesen.

A képviselőnek nem Orbán, hanem Rétvári Bence államtitkár reagált. Illetve nem reagált, ugyanis

megtagadta a válaszadást.

Rétvári arra hivatkozott, hogy az egészségügyi adat személyes adat, így erről ő nem beszélhet.

„Csakhogy én nem őt, hanem személyesen a miniszterelnököt kérdeztem, a saját adatait pedig mindenki megadhatja, ha akarja. És azért egy járvány idején egy miniszterelnök egészségügyi státusza több, mint személyes adat”

– jegyezte meg felháborodva Hadházy.

Közben az utóbbi egy nap alatt újabb 39 embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést, velük együtt 3150 főre nőtt hazánkban a beazonosított fertőzöttek száma.

Elhunyt újabb 10 krónikus beteg, így összesen már

383 ember

halt meg.

A miniszterelnök titkolja, hogy végeztek-e már rajta koronavírus-tesztet és ha igen, milyen eredménnyel. Ahhoz is gyáva…

Közzétette: Hadházy Ákos – 2020. május 6., szerda

.

Valódi Hírek