Rendkívüli bejelentésekkel kavarta fel az állóvizet Nagy Márton: Változásokra figyelmeztették a lakosságot

Nagy Márton kutakodásai alapján azt gyanítja, hazánk egy gazdasági aranykor előtt állhat.

2025 fordulópont LEHET a magyar gazdaságban, különösen a lakossági szegmensben – feltételezte hétfőn is Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az InfoRádiónak adott interjújában, amelyre a Portfolio hívta fel a figyelmet.

Nagy Márton bejelentette: hiába van recesszió, szerinte „stabilizálódik” a magyar gazdaság

A csúcsminiszter úgy tartja, a reálbérek 10 százalékos növekedése, a fogyasztás bővülése és a turizmus fellendülése IS azt mutatja, hogy

„a gazdaság stabilizálódik”.

Szavai szerint a lakossági állampapírok kamatfizetései „pénzesőt” (sic!) hoznak, ami szerinte további aktivitást idézhet elő – fogalmazott ismét feltételes módban a miniszter azt hangoztatva, hogy az infláció elleni küzdelem célzott eszközökkel hatékonyabb, mint az áfacsökkentés. Nagy Márton megosztotta: szerinte egy ukrajnai béke esetén

„Magyarország gazdasági aranykor előtt ÁLLHAT”.

Azt megjegyezzük, a lakossági állampapírok után kifizetett kamatok véleményünk szerint nem „pénzeső”-t hoznak, hanem ez volt a magyar kormány vállalása a konstrukció elindításakor.

„A bizalom javul, és a családok helyzete 2025-ben tovább javulHAT. Erre számos mutatószám van”

– fogalmazott Nagy Márton.

A miniszter több adatot is fontosnak tartott kiemelni, amelyek szerinte a lakosság gazdasági helyzetének javulását mutatják:

  • Reálbérek alakulása: 2024-ben 10 százalékos átlagos reálbér-növekedés volt, amely kompenzálta a 2023-as inflációs veszteségeket Nagy Márton szerinte. Úgy érzi, minden jövedelmi csoportban reálbér-emelkedés történt, de a középosztályban kiemelkedően, 12 százalékkal.
  • Fogyasztás növekedése: 2024 első háromnegyed évében a fogyasztás 4,8 százalékkal bővült, ami Nagy szerint az uniós élmezőnybe emelte Magyarországot (!).
  • Turizmus fellendülése: itt kétszámjegyű növekedésről számolt be mind a belföldi, mind a külföldi vendégéjszakák tekintetében.
  • Lakossági hitelezés erősödése: azt mondta, 2024 a csúcsév a lakáshitelezés terén, markáns növekedés figyelhető meg a személyi és lakáshitelek esetében.
  • Lakáspiac élénkülése: a miniszter kiemelte, a lakáspiaci tranzakciók 40 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest. Feltehetően azért, mert az embereknek elfogyott a pénze, a magyarországi Európa-rekorder infláció hatására pedig felélték a tartalékaikat, de erről a miniszter már nem beszélt, bár korábban megdorgálta a lakosságot, amiért nem fogyasztanak eleget.
  • Autópiac bővülése: szerinte mind az új, mind a használt autók piacán 10 százalékot meghaladó növekedés tapasztalható.
  • Kiegészítő pozitív tényezők: Nagy Márton arról is beszélt, hogy a lakossági állampapírpiacon kamatfizetések várhatók. A lakosság 1700 milliárd forintnyi kamatot kap kézhez, ami jelentős gazdasági aktivitást generálhat – közölte.
  • Külföldi utazások fellendülése: kitért rá, hogy a hosszú ünnepi időszak alatt kiemelkedően magas volt a külföldi utazások száma, különösen a repülőtereken és határátkelőknél.

Kapcsolódó: Nagy Mártonék bejelentették: Rengeteg pénzt találtak a magyar családok bőre alatt

Nagy Márton kijelentette: az embereknél „van pénz, gazdagodnak is”

Az adatok alapján a nemzetgazdasági miniszter arra a szokatlanul vakmerő következtetésre jutott, hogy a magyar gazdaságban

egyértelműen látható, hogy „az embereknél van pénz, gazdagodnak, és költik is” (sic!).

Az inflációval kapcsolatban rögzítette: nem tartja hatékonynak az áfacsökkentés eszközét. Ezt már rengetegszer mondta, elmondta ezúttal is.

„Ha az áfát csökkentjük, akkor kérdés, hogy az ebből fakadó előny kinél csapódik le. A fogyasztónál, mert csökken a fogyasztói ár? A kereskedőnél, mert lenyeli a különbözetet? Vagy a termelőnél?”

– kérdezte.

Elmondta, az áfacsökkentés helyett a kormány „célzott intézkedéseket” alkalmaz, például árfigyelő rendszerek bevezetésével és a kereskedőkkel való szorosabb együttműködéssel, hogy visszafogják az élelmiszerek árainak emelkedését.

A kis- és középvállalkozások (kkv-k) támogatásáról elmondta: a Demján Sándor Program keretében több mint kétszeres túljelentkezés mutatkozott a rendelkezésre álló forrásokra.

„1885 vállalkozó adott be beruházási tervet, összesen 137 milliárd forintot kérve, miközben a programban 50 milliárd forint van”

– tudatta, kiemelve: a kkv-k számára a hatékonyságnövelés kulcsfontosságú a versenyképesség (?) fenntartásához, különösen az exportorientált iparágakban.

A miniszter szerint jelentős gazdasági előnyökkel jár, hogy a kormány gombokért értékesíti Budapest egyik kiemelt területét az araboknak

A Rákosrendezőnél tervezett, mini-Dubaj néven elhíresült ingatlanfejlesztésről a miniszter azt mondta, ez egy 5000 milliárd forintos beruházás, amely jelentős gazdasági előnyökkel járhat Budapest számára – szerinte.

Kapcsolódó: Most érkezett: Fontos bejelentést tett Karácsony Gergely a mini-Dubajról

Nagy Márton azt mondta, a főváros elővásárlási jogával technikai okok miatt

nem tud élni (?),

ugyanakkor a fejlesztés szerinte hosszú távon jelentős bevételeket hozhat a fővárosnak.

Nagy Márton megerősítette feltételezését: aranykor előtt állhatunk

Nagy Márton még azt is mondta, hogy szerinte az Európai Unió reakcióképessége lassú, különösen az elektromos autózás területén.

Meglepő optimizmussal nyilatkozott a globális gazdasági folyamatokról, kiemelve: szerinte béke esetén

„a magyar gazdaság újabb aranykor előtt állHAT”.

„Ha béke van, akkor az hozhat nemcsak a világon, de Magyarországon is egy olyan aranykort, hogy végre a szomszédunkban nincs háború, és a lakosság és a vállalatok bizalma sokkal nagyobb ütemben tud javulni”

– következtetett a nemzetgazdasági miniszter.

Kapcsolódó:

Nagy Mártonék bejelentették: Rengeteg pénzt találtak a magyar családok bőre alatt

Ijesztő bejelentéseket tett péntek reggel Orbán: A kormány vizsgálja, mennyi pénz van a magyar családoknál (+videó)

Repülőrajt helyett jön a zuhanás: A neves szakértő szerint megfullad a magyar gazdaság 2025-ben

Riadót fújt a KSH: Jelentősen bezuhant a magyar gazdaság

Valódi Hírek