Kiadta a figyelmeztetést az állami hivatal.
A KSH közölte: 4,2 százalékkal esett vissza az ipari termelés Magyarországon
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss közlése szerint tavaly novemberben 4,2 százalékkal esett vissza az ipari termelés. Nem kimondottan jó a tendencia, ugyanis decemberben megírtuk, hogy a KSH akkori adatai szerint 3,1 százalékkal mérséklődött az ipari termelés volumene. Így a számok tükrében kijelenthető: folyamatos zuhanásban van a magyar ipar.
Kapcsolódó: Nincs vége az őrületnek: Nagy Mártonék elkotyogták, miért zuhan a pokolba a magyar gazdaság
2024 novemberében az ipari termelés volumene
4,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól (!).
A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,6 százalékkal kisebb volt a 2024. októberinél – jelentette csütörtökön első becslése alapján az állami statisztikai hivatal.
Szinte az összes alágban visszaesést mértek
A feldolgozóipari alágak
döntő többségében visszaesett a termelés volumene
tavaly novemberben, mindössze három alágban nőtt a kibocsátás az egy évvel korábbihoz képest, a legnagyobb mértékben a kokszgyártás, kőolaj-feldolgozásban – tudatták.
Az év első tizenegy hónapjában az ipari termelés
3,9 százalékkal kisebb volt, mint 2023 azonos időszakában
– közölte a KSH.
(ksh.hu nyomán)
Kapcsolódó:
Óriási lármát csapott Szijjártó hajnalban: Meghökkentő hírek jöttek a magyar gazdaságról (+videó)
Kongatja a vészharangot az állami hivatal: Drámai zuhanást mért a gazdaságban a KSH