Súlyos adatok érkeztek: Elindult a roham, tömegével menekülnek Ausztriába a magyarok

Mit tett az Orbán-kormány?

Drasztikusan megugrott az Ausztriába kivándorló magyarok száma

2019-óta mintegy

16 ezer fővel nőtt az Ausztriába kivándorló magyar állampolgárok száma

– derült ki a 444 által ismertetett osztrák éves bevándorlási adatokból.

Megjegyezték, őt évvel ezelőtt még 79 ezer magyar élt Ausztriában, 2024-ben azonban már 94.700-ra ugrott a számuk. Ők jellemzően nem is tervezik, hogy hazaköltöznek.

Elüldözik Magyarországról az embereket Orbánék

Az adatokból az is kiderült, hogy Burgenlandban közel 41 ezer külföldi születési helyű állampolgár él, amely az egész régió lakosságának 13,6 százalékát teszi ki. A külföldi születési helyű személyek száma 2019 óta 22,8 százalékkal nőtt. Közülük a legnagyobb csoportot a magyarországi születésűek alkotják valamivel kevesebb mint 8300 fővel. A sorban utánuk következnek a németországi születésűek (4600 fővel), valamint a románok (4500 fővel).

Bár Lázár János miniszter szerint Bécs maga a földi pokol, ugyanakkor kiderült, mégis

25 ezer magyar él az osztrák fővárosban.

Felhívták rá a figyelmet, hogy 2019-ben ők még csak 23 ezren voltak. Az adatok szerint a magyarok jelenleg a hatodik legnagyobb bevándorló közösséget alkotják Ausztriában. Burgenland tartományban azonban már a magyarok teszik ki a legnépesebb bevándorló csoportot.

Kapcsolódó:

Beütött a baj: Közel a gazdasági katasztrófa, tömegével menekülnek külföldre a magyar dolgozók

Kiderült, hány magyar menekült a nyomor elől Ausztriába

Vészhelyzetre figyelmeztetett a KSH: Elindult a tömeges kivándorlási hullám, végzetes károkat okozott az Orbán-kormány

Sokkoló számok érkeztek: Elindult a roham, rekordot döntött a kivándorlási hullám

Valódi Hírek