Irán súlyos lépést tett: Sorsfordító döntés jött az atomprogramról

Irán elnöke leállíthatja az együttműködést az atomprogram felügyeleletét ellátó ENSZ-szervezettel.

Maszúd Peszeskján iráni elnök szerdán elrendelte a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel (NAÜ) való együttműködés felfüggesztését. Donald Trump amerikai elnök tehát hiába jelezte korábban, hogy bizonyos Irán elleni szankciók feloldhatóak,

ha Teherán együttműködést mutat.

Vajon teljes mértékben megszakítja Irán az együttműködést?

Az iráni elnök azért döntött az együttműködés felfüggesztése mellett, mert korábban izraeli és amerikai légicsapások érték az ország legfontosabb nukleáris létesítményeit – közölte az iráni állami média. Peszeskján az iráni parlament által múlt héten elfogadott, az együttműködés felfüggesztéséről szóló törvény szerint jár el, amelyet az iráni média szerint

a politikusok egyhangúlag fogadtak el.

A törvény végrehajtásának felügyeletével a Peszeskján vezette iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanácsot bízták meg. Ám a Tanács nem nyilatkozott, és Peszeskján sem tisztázta, hogy teljes mértékben megszakítják-e a kapcsolatot a NAÜ-vel, vagy még hagynak lehetőséget a visszatérésre.

Obamával kötött korábban Irán atomalkut

Barack Obama korábbi amerikai elnök 2015-ben hozta tető alá az iráni atomalkut. Ez lehetővé tette Irán számára, hogy 3,67 százalékos urániumot dúsítson, amely éppen elég egy atomerőmű működtetéséhez, de

messze elmarad a nukleáris fegyverekhez szükséges 90 százalékos küszöbtől.

A megállapodás szerint Iránnak csökkentenie kellett az uránkészletét, sőt, korlátozták számára a dúsító centrifugák használatát. Az iráni atomprogram felügyeletét egyúttal a NAÜ-re bízták.

Donald Trump amerikai elnök még az első ciklusában, 2018-ban egyoldalúan kivonta Washingtont a megállapodásból.

A NAÜ szerint Irán hónapokon belül újraindíthatja urándúsítást

Irán végül 60 százalék körüli uránt dúsított. Ez szakértők szerint közelíti a fegyverekhez szükséges szintet, ráadásul elég nagy készlettel rendelkezett ahhoz, hogy atombombát építhessen. Irán régóta állítja, hogy atomprogramja békés célokat szolgál, de a NAÜ és több nyugati hírszerző ügynökség szerint

kész fegyverprogrammal rendelkezhetett.

Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója múlt héten kifejtette, hogy szerinte Irán hónapokon belül újraindíthatja az urándúsítást.

„A kapacitásuk megvan, és néhány centrifugát üzembe tudnak állítani”

– mondta. Hozzátette, hogy szinte biztos, hogy az amerikai és az izraeli támadások következtében nem semmisült meg minden készlet.

Donald Trump vasárnap azt mondta, hogy szerinte Iránnal szemben egyes szankciókat fel lehetne oldani, ha Teherán beleegyezik a békés továbblépésbe. Az amerikai elnök akkor közölte, hogy „Iránnak nem lehet atomfegyvere„.

Trump azóta a szankciók feloldásáról nem nyilatkozott, Irán azonban vérdíjat tűzött ki Trumpra.

(euronews.com nyomán)

Kapcsolódó:

Újabb fronton robbanhat be egy nagy háború: Egyre több a baljós előjel Irán körül

Irán bejelentette: Vége a 12 napos háborúnak

Valódi Hírek