Egészen elképesztő interjú készült a miniszterelnökkel.
Hosszú interjút készített a Mandiner Orbán Viktorral, aki megint hozta a formáját: Oroszország, migráció, genderpolitika és kommunizmus. Összefoglaltuk az interjú legfontosabb kijelentéseit.
Orbán már az interjú elején megszakértette, hogy mi az oka az orosz-ukrán háború kitörésének.
„A NATO folyamatosan bővült kelet felé, és Oroszországnak ez egyre kevésbé tetszett. Az oroszok két követeléssel léptek fel: Ukrajna nyilvánítsa ki semlegességét, a NATO pedig azt, hogy nem fogja felvenni Ukrajnát. Ezeket a biztonsági garanciákat az oroszok nem kapták meg, ezért úgy döntöttek, hogy háborúban fogják azokat megszerezni.”
– magyarázta Orbán, gyakorlatilag a NATO-t és
Ukrajnát hibáztatva
a háború kitöréséért. Azért hozzátette, hogy Magyarország elítéli azt, aki az erőszak útját választja, és segítünk a béke megteremtésében. A békének van is realitása:
„Az oroszok ugyanazt követelik, mint eddig. Miután a katonai erőfölény az oroszok oldalán van, csak idő kérdése volt, hogy elkezdődjenek a tárgyalások.”
A riporter Putyinról is kérdezte a magyar miniszterelnököt, aki elmondta, hogy korrekt embernek ismerte meg, aki mindig betartotta a megállapodásokat.
Mivel Oroszország a háború után is létezni fog, ezért nem szakítjuk meg az együttműködést az oroszokkal — jelentette ki Orbán. Marad Paks II. is.
Az ellenzékkel nem ért egyet, Magyarország semmiképpen nem fog fegyvereket küldeni, nehogy orosz katonákat lőjenek le vele:
„Az ellenzék fegyvereket akar küldeni, amivel majd oroszokra fognak lőni, vagy katonákat, akik majd az oroszok ellen fognak harcolni. Ez azt bizonyítja, hogy nincs rutinjuk, nincs tudásuk, és hiányzik belőlük a felelősségérzet.”
– fogalmazott. Elmondta, hogy kizárólag humanitárius segítséget küldünk Ukrajnának, benzint, élelmiszert és alapellátási cikkeket.
Orbán arról is beszélt, hogy az amerikai befolyás visszaszorulóban van, és nemsokára Kína lesz a világ legerősebb gazdasági és katonai hatalma. Szerinte
ez nem feltétlenül rossz dolog,
mert az amerikaiak ránk kényszerítik a liberális gondolkodásmódot, míg a kínaiak szerinte nem fogják megmondani, mit gondoljunk a világról.
Angela Merkelnek a munkáját elismeri, még akkor is, ha sok mindenben nem is értett vele egyet:
„ő volt az, aki beengedte a migránsokat, aki föladta a német családpolitikának azt a sarokkövét, amely a hagyományos családmodellt védte, de ő volt az is, aki olyan energetikai pályára terelte Németországot, amelyről nem tudni, életképes lesz-e.”
Azonban akármennyire is rossz volt a Merkel-éra,
ezután csak még rosszabb lesz,
mert baloldali vezetése lett Németországnak.
Ezután a belpolitika is szóba került. Orbán biztosított mindenkit, hogy a családiadó-visszatérítésnek, a hitelmoratórium meghosszabbításának, az szja-mentességnek és a tizenharmadik havi nyugdíjnak az ellenzék vádjaival szemben semmi közük sincsen a közelgő választásokhoz.
A 25 év alattiak szja-mentessége miatt attól tart, hogy emiatt sokan fognak az iskolából kilépve úgy dönteni, hogy inkább dolgoznának, és nem vállalnak gyereket:
„25 éves korban tehát erős impulzust kell kapnia, hogy
az elhalasztott gyerekvállalást pótolhassa.”
– mondta.
A jövőben a hadseregre még többet fognak költeni, annak ellenére, hogy már eddig is több tíz milliárdot öltek bele. Azért van erre szükség, mert a Gyurcsány-kormány 12 éve, 2010 előtt elhanyagolta a katonákat.
„Képzeljék el, hogyan állnánk a mostani helyzetben, ha ők lennének kormányon.”
– riogatott az ellenzékre célozva.
Az utolsó téma az április országgyűlési választások és népszavazás volt. A népszavazást nagyon fontosnak tartja:
„A nyílt társadalom hívei megtámadják a nemzetet és a családot, majd a tömeges migrációval gyengítik az identitásunkat. Most pedig a gyerekeinket akarják elbizonytalanítani. Ezt nem hagyhatjuk! Magyarország szabad ország, felnőttként mindenki úgy él, ahogy akar. „
A miniszterelnök figyelmeztetett a választások valós tétjére is: fennáll a veszélye, hogy a kommunisták egy újabb nemzedéke visszajön, mert a kommunista szívós fajta.
„Azt remélem, hogy a negyedik vereséget
már nem élik túl a kommunisták.
Ha tudunk nyerni negyedszer, akkor azzal több legyet ütünk egy csapásra.”
Szerinte, aki változást akar, annak a kormányra kell szavaznia:
„Ha tehát valaki igazi változást akar a magyar belpolitikában, most nem a kormányt kell leváltania, hanem az ellenzéket átalakítania. Ez hoz valódi változást. Erre csak a választók képesek.”