Mi a baj? Orbán rettegett hivatalvezetője keményen megfenyegette az ügyvédeket is

Lánczi Tamás ÁVH-ja elkezdte a „munkát”. A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője figyelmeztette a Magyar Ügyvédi Kamarát, hogy baj lesz.

Havasi Dezső kihúzta a gyufát Orbán emberénél

Mint megírtuk, Havasi Dezső, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke a jogszabályokra hivatkozva csütörtökön

elutasította a Szuverenitásvédelmi Hivatal (SZH) megkeresését,

miszerint a köztestület bizonyos ügyekben tájékoztassa Orbán Viktorék ÁVH-ját az ügyvédek tevékenységéről (is).

Kapcsolódó: Mi a fene folyik itt? Orbán rettegett gigahivatala bizalmas információk tömegéhez akar hozzáférni

„Őszintén bízunk abban, hogy ezzel a levélváltással ez az ügy lezárult”

– zárta Lánczi Tamásnak írt levelét Havasi Dezső.

Facebookon üzent a hivatalvezető

A hivatalvezető ugyanakkor nem hagyta annyiban az ügyet. Ő ugyanis nem az a típus, máskülönben – feltételezzük – Orbán sem kérte volna fel az új ÁVH vezetésére.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal Facebook-oldalán válaszolt a Magyar Ügyvédi Kamarának. Bejegyzésükben pedig lehozták a felek közti levélváltást is.

Lánczi Tamás úgy véli, a hivatal számos állami intézménnyel és köztestülettel felvette a kapcsolatot, „mindenhonnan pozitív választ kaptak”, meg is kezdték velük az együttműködést – tudatta.

Mit nehezményezett Lánczi Tamás?

„Kizárólag a Magyar Ügyvédi Kamara utasította vissza megkeresésünket”

– rótta fel a hivatalvezető. Hozzátette: ők „csak” egy olyan protokollt akartak kialakítani, amely a pénzmosás és a terr0rizmus vonatkozásában már létezik, vagyis – magyarázta –

„szuverenitásvédelmi ügyekben is” legyen bejelentési kötelezettségük az ügyvédeknek.

„A kamara annak ellenére zárkózott el megkeresésünktől, hogy az elmúlt években

ügyvédek is segédkezhettek tiltott külföldi kampányfinanszírozás lebonyolításában”

– fogalmazott Lánczi, aki hasonló „szellemben” folytatva megjegyezte: a kamara válaszlevele nem tér ki arra, hogyan akadályozzák meg hasonló esetek előfordulását. A 444.hu beszámolójában jelezte, nem bizonyított „esetekről” van szó, hiszen Lánczi feltételes módban fogalmaz: „segédkezhettek”.

Mi a kötelességük az ügyvédeknek?

A hivatalvezető firtatta azt is, hogy az ügyvédek „hogyan kívánják elősegíteni a magyar szuverenitás védelmét, amely alkotmányos és erkölcsi kötelességük”.

Így hiába szerette volna lezárni a vitát Havasi Dezső, Lánczi Tamás erre nem adott neki engedélyt, ezért most újabb levélváltásokra kerülhet sor.

Sokan undorodnak Lánczi Tamástól még a Fideszen belül is

Lánczi Tamásról egyébként az a hír járja, hogy még az Orbán-rendszeren belül is sokan megvetik. Ám a hivatalvezető feltétel nélküli hűséget fogadott Orbánnak, így pedig a következő 6 évben havi 5 millió forintot és mentelmi jogot kap szolgálataiért.

Az pedig kiderült, a magyar „szuverenitást” kizárólag az ellenzék veszélyeztetheti szerinte, ugyanis Lánczi számára már nem jelent akkora gondot a kínai vagy az orosz terjeszkedés Magyarországon.

„Magyarország túlélését, szuverenitását, mozgásterét az növeli, ha próbál mindenkit érdekeltté tenni a sikerében”

– nyilatkozta Lánczi Tamás a napokban minderről, hozzátéve:

a birodalmakat úgysem lehet távol tartani, mert jönnek úgyis (!).

Kapcsolódó:

Rendkívüli: Szijjártó Péter megszólalt az orosz hekkertámadásról, miután azonnali lemondásra szólították fel

Mi a fene folyik itt? Orbán rettegett gigahivatala bizalmas információk tömegéhez akar hozzáférni

Még el sem kezdte a „melót” Orbánék új hivatalának elnöke, máris furcsa dolgokat művelt

Valódi Hírek