Undorító: Kormánybiztos lett a fideszbűnöző, aki fillérekért osztogatott budavári lakásokat a rokonainak

Megfelelő embert a megfelelő helyre.

Kormánybiztosi kinevezést kap Gyutai Csaba, az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. vezérigazgatója, feladatai közé tartozik majd az építőanyaghiány enyhítése és az utóbbi időben elszálló árak megfékezése.

— derült ki a Magyar Közlönyből.

Az „építésgazdasági intézkedések összehangolásáért” felelős kormánybiztos korábban Zalaegerszeg fideszes polgármestere volt, ezután a Budai Várbeli beruházásokat irányító céget vezette.

2017-ben a Miniszterelnökség titkos átvilágítást készíttetett a vári cégek működéséről, amely súlyos szabálytalanságokat tárt fel. A jelentést később az Átlátszó kiperelte és megosztotta.

Kiderült, hogy Gyutai is beköltözött a Várgondnokság Kft. lakásába, éveken keresztül sem bérleti díjat, sem rezsit nem fizetett, és

családtagoknak osztogatott lakást fillérekért.

Új feladata lesz az építőanyagok kivételével kapcsolatos bejelentési eljárás rendjének kialakítása, az állam elővásárlási jogának és vételi jogának gyakorlásához szükséges intézkedések végrehajtása.

(telex.hu nyomán)