A DK elnöke szerint az ellenzék vezető ereje ugyanakkor nem egy párt, hanem egy ügy: a szabad, demokratikus európai Magyarország ügye.
dk

Gyurcsány Ferenc a DK elnöke
DK (Demokratikus koalíció)
A Demokratikus Koalíció (röviden DK) 2011-ben alakult szociálliberális, Európa-párti magyarországi párt. A Magyar Szocialista Pártból (MSZP) Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök vezetésével távozó politikusok, illetve az őket körülvevő szellemi holdudvar hozták létre. Magát nyugatos, polgári balközépként határozza meg.
Politikai céljait A Köztársaság Kiáltványa írás és a Merjünk hazafiak lenni! című politikai elemzés foglalja össze. (Forrás: Wikipedia)
Íme a legfrissebb hírek:
Korrupciós bizonyítékokat akar eltüntetni a Fidesz, elkezdték húzni a hatalomátadás időpontját
Felzúgnak a darálógépek.
Friss: A DK minden polgármestere kiteszi az Európai Unió zászlaját a hivatal épületére
Kipcsákozás helyett vissza nyugatra.
A DK határozatot nyújt be, hogy a magyar Parlament ítélje el a török katonai agressziót (+videó)
Most kiderül, hogy ki hol áll!
Vadai Ágnes röviden reagált Orbán kipcsak-elmebajára
.
A DK aláírásgyűjtést indít a „lopott pénzből disznóként dőzsölő” Borkai Zsolt lemondatásáért
Nem fogják öt éven át tűrni a mindennapos szégyent.
DK: A világ szégyene, hogy Orbán támogatja Törökország kegyetlen hadműveleteit
Az egész civilizált Európa elítélte a kurdok elleni offenzívát.
Gyurcsány Ferenc: „Ennél mocskosabb diktatúráknak is eljön az utolsó órájuk!” (+videó)
A DK elnöke szerint bebizonyosodott, hogy a legszélesebb ellenzéki együttműködés a siker receptje.
Ellenzéki áttörés: Kiverték a Fidesz kezéből Miskolcot, Pécset, Egert, Szombathelyet, Dunaújvárost, ellenzéki maradt Szeged, Salgótarján, Hódmezővásárhely
Országos áldozatokat szedett a Borkai-botrány, súlyos a Fidesz vérvesztesége.
Gyurcsány Ferenc: A Borkai-botrány lesz a Fidesz Waterloojának kezdete (+videó)
Most minden megváltozhat Magyarországon, ezekre a napokra 10 év múlva is emlékezni fogunk – véli a DK elnöke.
Gyurcsány cáfolja a Fidesz hazug telefonhívásait, a DK teljes erővel Karácsonyt támogatja
A DK elnöke kiakadt Orbánék legújabb mocskos akcióján.
A DK azonnali vizsgálatot követel a Borkai-maffia ügyében – Milliárdokról lehet szó (+videó)
Ilyen mértékű lopások nem történhettek Orbán Viktor tudta és beleegyezése nélkül – véli az ellenzéki párt.
15-20 ezer ukrán bérszavazóval készül a Fidesz a választásokra – figyelmeztet a DK (+videó)
Minden ellenzékire szükség lesz, hogy legyőzzük őket.
Gyurcsány Ferenc: Iszonyatos ez a kampány, ennyi disznóságot, ennyi mocskot még soha nem tapasztaltam
A DK elnöke szerint minden idők legmocskosabb kampányát éljük.
Ehhez pofa kell: Reggelre Mága Zoltánnal ragasztották le az ellenzék szabályosan kirakott plakátjait a VII. kerületben (+fotó)
A DK a választási bizottsághoz fordul.
Gyurcsány Ferenc videóban üzent minden magyar nyugdíjasnak
„Köszönöm, amit ezért az országért tettek!”
A DK minden dokumentumot elküld a Tiborcz-maffiáról a finn miniszterelnöknek (+videó)
Orbán tegnap félrevezette Antti Rinne-t, most jön a szembesítés.
Dobrev Klára a finn miniszterelnökkel tárgyalt arról, hogy Orbánék helyett az önkormányzatoknak adják az uniós támogatásokat (+videó)
Köszönjük!
DK: Trócsányi bukott, de Orbán esett pofára
.
Gyurcsányék a Fidesz-kongresszusról: Magyarország torkig van már Orbán rendszerével
A DK szerint Orbán mai beszéde azt bizonyítja, hogy semmit nem lát a hétköznapi magyar valóságból.
Elképesztően aljas módon „számolt be” a köztévé a DK-s képviselők mai látogatásáról (+videó)
Mutatjuk.
Friss: A DK képviselői bejutottak az MTVA székházába, hogy beolvassák a nyilatkozatukat (+videó)
A tegnapi bírósági ítélet szerint immár hivatalosan joguk van hozzá.
FRISS: Varju Lászlóék újra megpróbálnak bejutni az MTVA-székházba a bíróság mai ítélete után
Törvénytelenül dobták ki őket tavaly.
Az újpesti Fidesz-maffia legnagyobb ingatlanbotrányát üti a DK és a Momentum (+videó)
Hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt tettek feljelentést.
Jövőre a magyar minimálbér lesz a legalacsonyabb az EU-ban, új bérmegállapodást követel a szakszervezet
Dobrev Klára is beállt a Magyar Szakszervezeti Szövetség mellé, hogy segítsen kiharcolni a követeléseiket.