Gyurcsány Ferenc: „Ennél mocskosabb diktatúráknak is eljön az utolsó órájuk!” (+videó)

A DK elnöke szerint bebizonyosodott, hogy a legszélesebb ellenzéki együttműködés a siker receptje.

Hétfőn sajtótájékoztatón értékelte a vasárnapi választások eredményét a legnagyobb ellenzéki párt, a Demokratikus Koalíció vezetője.

Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott:

„A NER hazug rendszere tegnap megbukott.

Semmibe vettek bennünket, kigúnyoltak bennünket, megzsaroltak bennünket, megfenyegettek bennünket, de nem csak hogy itt vagyunk, de győztünk is tegnap.”

Hozzátette: eldőlt, hogy Magyarország jelentős része változást akar, elég volt a Fideszből. Eldőlt, hogy nincs alternatívája a legszélesebb körű ellenzéki együttműködésnek.

„A tegnapi győzelem a Fidesz Waterloojának kezdete.”

– nyomatékosította a DK elnöke, aki szólt a győztes polgármesterekhez, képviselőkhöz is:

„Azt kérem a most győztes ellenzéki vezetőktől: hozzanak nyilvánosságra minden szerződést, mutassák be, hogyan herdálták el települések sokaságának lehetőségét, vagyonát! Szembesítsék az embereket azzal, hogy milyen lehetőségeket vettek el tőlük a fideszesek az elmúlt években!

Azt kérem tőlük, hogy legyenek becsületese, mutassák meg, hogy lehet tisztességesen is szolgálni a hatát.

Segítsék, hogy utat nyissunk a 2022-es közös győzelemnek, a demokratikus, európai Magyarországnak. „

Minden demokratának azt üzenem: eljött az ideje, hogy sok-sok év küzdelme után felemeljék a fejüket, hogy elhiggye mindenki, hogy értelme van a küzdelemnek és lehetősége a győzelemnek – fogalmazott.

Gyurcsány aláhúzta: a DK egy újabb választáson megerősítette az ellenzéki pozícióját, megsokszorozta a városvezetői és képviselői számát.

A recept egyszerű: tisztességesnek kell lenni, nem szabad megalkudni a Fidesszel, és dolgozni kell kiszámítható módon.

Kérdésre válaszolva elmondta: ennél mocskosabb diktatúráknak is eljön a 24. órája. De hogy mi lesz a történés, ami kiváltja sokak felébredését, azt nehéz előre megmondani.

Videó:

Gyurcsány Ferenc sajtótájékoztatója

Gyurcsány Ferenc a Demokartikus Koalíció elnöke élőben értékeli az önkormányzati választás eredményeit. Kövesd élőben és oszd meg a sajtótájékoztatót! 🇭🇺🇪🇺

Közzétette: Demokratikus Koalíció – 2019. október 14., hétfő

.

Valódi Hírek