15-20 ezer ukrán bérszavazóval készül a Fidesz a választásokra – figyelmeztet a DK (+videó)

Minden ellenzékire szükség lesz, hogy legyőzzük őket.

Sok ezer ukrán szerzett fiktív bejelentett lakcímet Szabolcs megyében, és igénybe véve az akár 300 ezer forintos nyugdíjat és a magyar egészségügyi ellátást, cserébe a fideszes jelöltekre szavaznak – hívta fel a figyelmet Arató Gergely szombaton.

A DK politikusa közölte: immár a területi választási bizottság is elismerte egy beadvány nyomán, hogy a fiktív bejelentkezésen alapuló szavazás ellenkezik a választási törvénnyel.

A rendeltetésszerű joggyakorlás elvébe ütközik, hogy ukránok tucatjai,

sokszor 15-20 ember van bejelentve egy-egy kis házba vagy sufniba.

Arató elmondta: a legóvatosabb becslések szerint is 15-20 ezer emberről van szó összesen.

Ők október 13-án minden jel szerint a Fidesz jelöltjeire fognak szavazni, nem meggyőződésből, hanem pénzért, hiszen nem élnek itt, sokszor nem is beszélnek magyarul.

A DK szerint felér egy beismeréssel, hogy a kormány évek óta nem tesz semmit a fiktív bejelentések gyakorlata ellen.

Arató közölte: a DK előre figyelmeztet minden ukrán bérszavazót is, hogy az ellenzéki delegáltak ott lesznek a szavazókörökben, és ha választási visszaélést észlelnek, azonnal feljelentést fognak tenni.

Videó:

Arató Gergely sajtótájékoztatója

A Fidesz annyira retteg a vereségtől, hogy ukrán bérszavazók nélkül nem is mer nekifutni egy választásnak. Azonban delegáltjaink minden szavazókörben ott fognak ülni és feljelentést teszünk minden gyanús esetben. Kövesd élőben és oszd meg Arató Gergely sajtótájékoztatóját. Október 13-án pedig jöjjön akárhány ukrán bérszavazó, akkor is visszavesszük városainkat és falvainkat a Fidesztől! 🇭🇺🇪🇺

Közzétette: Demokratikus Koalíció – 2019. október 5., szombat

.

Valódi Hírek