Orbán még csak nem is kért az árvízi helyreállítás céljából fenntartott támogatásból, Dobrev kiakadt.
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke és EP-képviselője a szerdai európai parlamenti ülés után posztolt. Magyarország a szomszédaival ellentétben egy fillér uniós támogatást sem kapott az árvízkárok enyhítésére. Az ok megdöbbentő.
Amit a magyar miniszterelnök tett, az már több mint hiba: Orbán miatt veszett el az árvízkárok enyhítése céljából járó uniós támogatás
Dobrev Klára Facebook-bejegyzését változtatás nélkül közöljük alább:
„112 milliárd forintot osztott szét ma az Európai Parlament árvízkárok enyhítésére.
Ausztria, Szlovákia, Csehország, Lengyelország mind kapott.
Magyarország egy fillért sem. Pedig járt volna.
Mindenki emlékszik arra a küzdelemre, ahogy védtük a gátakat, lapátoltunk, házakat mentettünk.
De a magyarok nem kaptak semmit, mert Orbán Viktor nem is kért. Azt mondta:
»Nem javaslom, hogy valami nyomorult koldus testtartásával kalapozzunk.«
Ez nem egyszerű hiba. Ez már nem pökhendiség, ez kötelességszegés.
Egy miniszterelnök nem engedheti meg magának, hogy az embereknek járó pénzt egyszerűen eldobja.
Még akkor sem, ha Hatvanpusztát nem érintette az árvíz.”
(Dobrev Klára/Facebook)