Varga Ferenc megpróbált informálódni a bankoknál, mit tudnak a babaváró hitel ígért könnyítéséről: Furcsa válaszokat kapott (+videó)

A kormány azt ígérte, hogy egy 600 millió forintos alapból támogatja a babaváró hitel miatt nehéz helyzetbe került családokat. Varga Ferenc bankoktól kapott tájékoztatásaiból kiderült: ők semmit sem tudnak erről.

Varga Ferenc kedden felhívta a bankokat a kormány által nagy csinnadrattával bejelentett, babaváró hitellel kapcsolatban bajba jutott emberek megsegítéséről érdeklődve. Az eredmény lesújtó volt. Mint kiderült,

a felkeresett intézetek egyike sem (!) tud semmit a részletekről.

Nem tudnak semmit a bankok a babaváró hitel könnyítéséről

A babaváró hiteltámogatással kapcsolatban szeretnék érdeklődni. Tudomásom szerint a kormány létrehozott egy 600 millió forintos alapot, amelyből a bajba jutott családok fennálló tartozását segítenék rendezni, akár teljes kitörlesztéssel is”

– mondta a telefonba Varga Ferenc. Ezzel kapcsolatban szerette volna ugyanis megkérdezni, hogy hová lehet fordulni, illetve milyen módon lehet ebből az alapból támogatást igényelni.

„Ez számomra új információ”

– válaszolták az egyik banknál, miután a DK parlamenti képviselője 20 perc várakozás után végre tudott beszélni ott egy ügyintézővel.

„Nem tudunk erről még semmit, erről az alapról”

– válaszolta egy másik bank ügyintézője.

Olyanokon hajtják be a babaváró hitel törlesztőit, akik elvesztették a párjukat

A bankok olyan lehetetlen helyzetben lévő családokkal szemben követelőznek, akik

az egyik szülő halála miatt nem tudják határidőre fizetni például a babaváró hitelük törlesztőrészletét

– mondta Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke hétfőn. Emlékeztetett, hogy több hasonló ügyet is bemutatott már a nyilvánosságban az elmúlt hónapokban.

Kapcsolódó: Dobrev Klára: Egyetlen forintot sem szán a kormány a gyászoló babaváró hiteles családok megmentésére

A kormány által létrehozott 600 milliós alap egyetlen forintot sem ad a gyászoló családoknak

A kormány a DK nyomására néhány héttel ezelőtt bejelentette, hogy 600 millió forintos alapot hoznak létre a hasonló helyzetben lévő családok megsegítésére.

„Most azonban kiderült, hogy ez az egész nem volt más, mint egy hatalmas átverés. Ezt erősítette meg az alapvető jogok biztosának hivatala is egy állampolgári panaszra adott válaszában”

– mondta a DK elnöke. Hozzátette: a kormány által bejelentett 600 millió forintos alapban egyetlen forint állami pénz sincsen. Ráadásul a kormány semmire nem kötelezte a bankokat vagy a biztosítókat, a pénzintézetek jóindulatára bízta, hogy

segítenek-e ebből az alapból bármelyik családnak.

(Dobrev Klára/Facebook)

Valódi Hírek