A DK aláírásgyűjtést indít a „lopott pénzből disznóként dőzsölő” Borkai Zsolt lemondatásáért

Nem fogják öt éven át tűrni a mindennapos szégyent.

Úgy tűnik, a Demokratikus Koalíció nem nyugszik bele, hogy Borkai Zsolt tegnap azzal próbálta megoldani a tarthatatlan helyzetét, hog kilépett a Fideszből, miközben „függetlenként” további 5 évig Győr élén maradna, folytatva a közjavak szétlopását.

„Borkai Zsolt úgy érezte, hogy csak a Fideszre hozott szégyent, Győrre nem, ezért csak a Fideszből lépett ki, a győri polgármesterségről viszont nem mondott le.

Ezzel mára nem csak azokat árulta el, akik szerint egy ilyen botrány után már eleve le kellett volna mondania, hanem azokat is, akik vasárnap nem miatta, hanem fideszes tagsága miatt szavaztak rá.”

– írja szerdai közleményében Glázer Tímea, az ellenzék közös győri polgármesterjelöltje.

Glázer közölte azt is: a Demokratikus Koalíció győri szervezete aláírásgyűjtést indít Borkai Zsolt lemondásáért.

„Nem fogjuk 5 éven át tűrni, hogy egy olyan ember vezesse a városunkat, aki ilyen szégyent hozott rá.

A DK szerint Borkainak nem a Fideszből kellett volna kilépnie, hanem a városvezetésről kell lemondania.

Borkai Zsolt polgármestersége elúszott azon az adriai hajón, mi pedig addig nem nyugszunk, amíg le nem mond. Vissza fogjuk szerezni Győr becsületét!”

– közölte Glázer Tímea.

(Demokratikus Koalíció)

Valódi Hírek