A kormánynak nincsen lehetősége visszavonni a cenzúratörvényt – mondta Bóka János.
Keresés: Európai Politikai Közösség
FRISS: Dobrev Klára nyílt levélben szólította fel az Európai Bizottság elnökét
Nos, ez az a pillanat, amikor Önnek cselekednie kell – írta a DK politikusa.
Ursula von der Leyen nagy bejelentést tett: Új irányba indul az Európai Unió
A Bizottság elnöke szerint Európának egységesen kell válaszolnia a történelmi változásokra.
Molnár Csaba egyedüli magyarként állt ki a Pride mellett az Európai Parlamentben (+videó)
A Demokratikus Koalíció a közösségi jogokat védi.
Sokszínű Magyarországért: A Pride betiltása nem a gyermekek védelméről, hanem politikai hatalomgyakorlásról szól
A múlt elnyomó rendszerei és a jelen politikája között párhuzamok húzhatók.
Molnár Csabát a Demokráciapajzs nevű európai parlamenti különbizottság első alelnökévé választották
A Demokratikus Koalíció EP-képviselője komoly pozíciót kapott.
Nagyon durva dolog történhetett a TikTokon: Kőkemény lépésre készül az Európai Bizottság
Eljárást indít az Európai Bizottság a TikTok ellen a román elnökválasztás miatt.
Dobrev Klára: Sem megalkuvásból, sem politikai haszonszerzésből nem vagyok hajlandó támogatni Orbán olimpiáról szőtt tervét
Magyarországnak nincs szüksége olimpiára – hangsúlyozta.
DK: 80 évvel a holokauszt után a romákat még mindig politikai céltáblaként használják
Politikai kötelességünk, hogy tanuljunk a múltunkból.
Ekkora a baj? Deutsch Tamás őrjöng, miután villám csapott a Fidesz közösségébe szerdán
Egy szempillantás alatt törték össze Orbánék álmait.
Készül a következő balhé: Kiderült, mikor szabadítja el a belpolitikai poklot Orbán
Ez lesz a következő állomás.
Nincs vége: Fontos bejelentést tett az Európai Tanács elnöke kedd hajnalban
Ursula von der Leyen esélyes, de még nem állapodtak meg az EU politikusai.
Dobrev Klára Salgótarjánban: Mi itt, Magyarországon fogjuk megteremteni az európai jólétet
Többek között Dobrev Klára is felszólalt Salgótarján lakói előtt hétfőn a DK–MSZP–Párbeszéd közös kampányrendezvényén.
Dobrev Klára az európai szociáldemokraták kongresszusáról jelentkezett: A német kancellárral üzentek a magyaroknak
Dobrev Klára Olaf Scholz társaságában vett részt az eseményen.
Dobrev Klára a Nyugati Fénynek: Nem Magyarországon él az, aki a baloldali közösséget le akarja söpörni az asztalról
Exkluzív interjúnk a DK-MSZP-P szövetség európai listavezetőjével.
Dobrev Klára: Orbán Viktor veszélyezteti az európai és a magyar emberek biztonságát
A biztonságunk a június 9-i választásoknak egy kulcsfontosságú témája.
Sorra csap le a közösség csalóira az Európai Ügyészség – hajmeresztő adatok futottak be az uniós intézménytől
Az Európai Ügyészség tevékenységéről szóló beszámolót tapssal jutalmazta a hallgatóság.
Forrnak az indulatok az EU-ban: Kitennék Orbán Viktor szűrét a közösségből
Megmutatnák Orbán Viktornak, hogy merre van az ajtó.
Most lett elege Orbánékból az EU-nak: Főhet a fideszesek feje, bekeményít a közösség
Az EU elvenné Orbán Viktor kedvenc „játékszerét”.
Gyurcsány Ferenc Rómába utazott az európai szocialisták kongresszusára (+fotó)
Gyurcsány Ferenc hódolt az egyik kedvenc sportjának az olasz fővárosban.
Dobrev Klára: Európai uniós törvényt kezdeményez a DK a ped0fil-bűncselekmények ellen
Dobrev Klára az Európai Bizottsághoz fordult a történtek miatt.
Történelmi sikert ért el ennek az európai országnak az új miniszterelnöke
Ilyen még sosem volt.
Mi a fene történt? Rávetette magát Orbán egyik utolsó európai szövetségesére a kormánypárti média
Eközben a miniszterelnök és az olasz kormányfő az éjszaka tárgyalt egymással.
Dobrev Klára bejelentette: Az Európai Ügyészséghez csatlakozás elsők között valósulhat meg kormányváltás után
Az árnyék-miniszterelnök és Molnár Csaba és Rónai Sándor társaságában ismertette a külpolitikai programját.
Hisztériás rohamot kapott Varga Judit: Orbán bukott minisztere terrorizmussal vádolta meg az Európai Parlamentet
Alaposan felszökött a vérnyomása.