Ekkora a baj? Deutsch Tamás őrjöng, miután villám csapott a Fidesz közösségébe szerdán

Bedühödött Deutsch Tamás, amiért kikosarazta a pártját az Európai Parlament többsége.

Deutsch Tamás kiakadt az EP döntése miatt

Deutsch Tamás elismerte, hogy rettenetesen csalódott, szerinte a képviselők többségét adó baloldali blokk „több millió uniós választópolgár akaratát vette semmibe” azzal, hogy nem szavazott Szekeres Pálra.

„A többséget adó baloldali (valójában jobboldali és baloldali pártok által alkotott mérsékelt szövetség – a szerk.) blokk felhatalmazva érzi magát arra, hogy felülbírálja az európai választópolgárok döntését, visszaél a választóktól kapott mandátumokkal és az EP-pozícióját arra használja fel, hogy átírja az európai választópolgárok EP-választáson kinyilvánított akaratát”

– panaszkodott a fideszes EP-képviselő.

Beszélt a demokráciáról is a fideszes politikus

Úgy vélte: bár a választók politikai értelemben a változás mellett szavaztak, „a baloldali blokk, a néppárt, a szocialisták, a zöldek, a liberálisok és a kommunisták a változatlanság pártján állnak”, szerinte a választók akaratát „akár a demokrácia szabályainak megsértése árán is igyekeznek figyelmen kívül hagyni”.

„Ugyanígy akár a demokrácia szabályait, sőt az EP működésére vonatkozó uniós jogszabályokat sem tartják be, ha ez sérti hatalmi törekvéseiket”

– hőbörgött a fideszes politikus.

Nem tetszik nekik, ha szembefordítják velük a fegyv€rüket

Az MTI közlése szerint azt mondta, „csak növeli a frakció és a Fidesz-KDNP delegáció harci kedvét” (?) a szerdai, háznagyokról szóló választás, illetve az EP keddi, az alelnökök személyéről rendezett voksolása, amelyen a Patrióták Európáért frakció két jelöltje – Klara Dostalova és Fabrice Leggeri – közül

egyikük sem kapott elegendő szavazatot.

Deutsch Tamás hangoztatta, hogy a frakció a harmadik legnagyobb az EP-ben, így ezek a pozíciók jártak volna jelöltjeiknek szerinte, ám azt is hozzátette: nem is bíztak benne, hogy megkapják a szükséges szavazatokat.

Emlékeztetett: az EP a jövő héten tart szavazást a szakbizottságok elnöki és alelnöki tisztségeiről, amelyen súlyánál fogva a Patrióták Európáért frakciónak 2-3 elnöki és 8-12 alelnöki pozíció járna.

„Nem fogunk kitérni ez elől a megmérettetés elől sem”

– mesélte Deutsch Tamás, aki elismételte: „érvényt fognak szerezni a választópolgárok akaratának”.

Kitért a szerdai szavazás „emberi” (sic!) oldalára is.

A politikus „szégyenteljes”-nek nevezte a szavazást, és azt mondta, „bár az EP balos képviselői gyakran emlegetik az esélyegyenlőséget és a sokféleséget”, mégsem szavaztak bizalmat a fogyatékossággal élő Szekeres Pálnak – mártírkodott a szélsőjobboldali politikus.

Szekeres Pál a sajtónak elmondta: sokan úgy szavaztak, hogy – bár képviselőtársainak bemutatkozó levelet is küldött, amelyben vázolta céljait és elképzeléseit – nem ismerték őt.

Hozzátette: a szavazás eredménye nem befolyásolja az EP-ben végzett munkáját, amelyben továbbra is igyekszik helytállni.

„Továbbra is úgy gondolom, vállalni kellett a jelöltséget (…) Nem a felkészültségemmel, a tapasztalatommal vagy a nyelvtudásommal volt a hiba”

– mondta.

Gál Kinga is összeomlott

Gál Kinga, a frakció első alelnöke elmondta: napirend előtti felszólalásában kitért az EP keddi, az alelnöki tisztségekről tartott szavazására is, és „tiszteletlenség”-nek nevezte a Patrióták Európáért frakció mögött álló mintegy 18 millió szavazóval, illetve a demokrácia alapvető szabályaival és a jogállamiság normákkal szemben, hogy az EP harmadik legnagyobbjának számító frakció két jelöltje közül egyik sem kapott elegendő szavazatot.

„Az, hogy a Patriótáknak járó tisztségekre az Európai Néppárt segédletével gyakorlatilag szélsőséges kommunistát szavaztak be, elfogadhatatlan”

– magyarázta Gál Kinga, aki jogi lépésekkel is elkezdett fenyegetőzni.

„Azért, ami a parlamenti szabályokért jár nekünk, meg kell küzdeni”

– dühöngött.

A Facebookon közzétett posztjában a szélsőjobboldali Gál Kinga emellett azt is közölte: elutasítják az európai baloldal azon gyakorlatát is, hogy „minden politikai riválist szélsőjobboldalinak bélyegez”. Furcsa ez a kijelentés annak a pártnak a vezető személyiségétől, amelyik a jobboldali Néppártot baloldalinak nevezi, ráadásul ellenségének tekinti.

Kapcsolódó:

Dobrev Klára: A Fidesz és a Tisza képviselői szégyelljék magukat!

Mi lesz ebből? Orbán Viktor személyesen sétál bele a pofonbarlangba

Befürödtek Orbánék: Az utolsó helyet sikerült megkaparintania a jelöltjüknek

Valódi Hírek