FRISS: Schmidt Mária agypusztító baromságokkal sokkolta a világot, de csúnyán leégette magát

A német demokráciáért aggódik.

„Az európai politika és gazdaság formálásában fontos szerepet játszó Németország válaszút előtt áll. Ebben az évben

arra a kérdésre kell választ adnia, hogy kitart-e a demokrácia mellett vagy a diktatúra irányába indul el”

– jelentette ki Schmidt Mária, a XXI. Század Intézet főigazgatója az „Európa az uniós választások előtt – A német ellenzék” című rendezvényen pénteken Budapesten.

A főigazgató úgy fogalmazott, „szomorúan” állapítja meg, hogy az utóbbi időben egyre több olyan „megdöbbentő intézkedés” történik Németországban, amelyeket korábban senki nem gondolt volna.

Példaként elmondta, mostanában százezres tömegtüntetéseken harcolnak a nácizmus és a fasizmus ellen Németországban, méghozzá úgy, hogy ezeket „teljesen egyértelműen a kormány és a kormánykoalíció pártjai szervezik”.

„Ez azokra az antifasiszta felvonulásokra emlékeztet,

amelyeket a szocializmus idején szervezett a pártállam”

– adta elő, hozzátéve, „lehet, hogy az NDK területén is sokan vannak, akikben ilyen emlékeket ébresztenek az események”.

Schmidt Mária felidézte, a rendszerváltoztatás óta „bunkósbotként forgatták a fejünk fölött” azt a követelményt, hogy semmivel ne hasonlítsuk össze a holokausztot és a náci diktatúrát, és főleg ne relativizáljuk a holokausztot. Ehhez képest most egész Németország nyilvánossága egy olyan magánrendezvénytől hangos, amit az elnevezésével „egy platformra hoznak a zsidók kiirtásáról tartott eligazítással” – fogalmazott.

„Felmerül bennem a kérdés, hogy mi folyik Németországban, mire készülnek?

Miért nem lehet úgy tekinteni Németországra, mint ahol normálisan, a demokráciáknak megfelelően folynak a dolgok?”

– vetette fel a főigazgató, úgy folytatva:

a német média „semmilyen tekintetben nem megbízható hírforrás”,

ezért döntöttek úgy, hogy egy rendezvénysorozat keretében meghívják azokat az embereket, akiktől „első kézből hallhatunk arról, hogy mi történik Németországban”. Ezért kérték fel Maximilian Krah európai parlamenti képviselőt, az AfD listavezető politikusát, valamint Götz Kubitscheket, a Sezession című jobboldali lap főszerkesztőjét, hogy tartsanak előadást az intézet pénteki rendezvényén – fűzte hozzá.

Schmidt Mária felhívta a figyelmet, hogy nemsokára uniós választások lesznek Európa-szerte. Hozzátette azt is, hogy a választások „talán valamiféle választ fognak adni arra a helyzetre, amiben most Európa és az egész világ van”.

A Népszava emlékeztetett rá, hogy Schmidt kijelentései azért is különösen figyelemre méltók, mert 2017-ben megkapta a német–magyar barátság díjat, amelyet azoknak ítélnek meg, akik sokat tettek a két ország közötti kapcsolatokért. A Terror Háza Múzeum és a XXI. Század Intézet főigazgatója 1990-1991-ben pedig ösztöndíjasként tanulhatott Németországban, mégpedig a Technische Universität Berlin antiszemitizmus-kutatási intézetében.

Azzal kapcsolatban pedig, hogy a német média „semmilyen tekintetben nem megbízható hírforrás”, megjegyezzük:

  • A Médiatanács hivatalos közlése szerint, nem foglalkoznak azzal, tényszerű-e a közmédiában megjelenő tájékoztatás vagy épp torzítva adják elő a híreket.
  • A Reuters korábban arról írt, hogy a LinkedIn nevű közösségi oldalt felhasználva vett célba kormánykritikus magyar újságírókat és aktivistákat egy izraeli hírszerző cég. A „célpontokról” lejárató videókat készítettek, amelyek – egészen „véletlenül” – a Fidesz-média különböző kiadványainál kötöttek ki.
  • Arról is beszámoltunk, hogy a közelmúltban Opitz Barbi énekesnő akadt ki a róla összevissza hazudozó Origóra.
  • Tavaly októberben a Médiatanács burkolt kereskedelmi közlemény sugárzása miatt közel négymillió forintos bírságot rótt ki a TV2 és a tenyek.hu portál szolgáltatójára.
  • Írtunk arról is, hogy a fideszes médiaalapítvány, a KESMA / Mediaworks alá tartozó Metropol, kénytelen volt beismerni, hogy hazugságokat terjesztett Varga Zoltán üzletemberről, a 24.hu-t is kiadó Central Médiacsoport tulajdonosáról.
  • Megírtuk, hogy két év után véget értek a Metropol néven megjelenő kormányközeli médiatermék ellen indított jogi eljárások, amelyeket azért rendeltek el, mert a nyomtatvány „koldustérképet” készített a hajléktalanokról.
  • Megírtuk, hogy a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét, amely szerint a Magyar Nemzet nevű kormánypárti propagandalap valótlanul állította, hogy Barkóczi Balázs megvert egy férfit és a feleségét”, és ezért helyreigazításra, valamint a perköltség és a fellebbezési illeték megfizetésére kötelezte a lapot.
  • Beszámoltunk arról is, hogy a Magyar Újságírók Országos Szövetsége a HírTV hírhamisításával kapcsolatban nyomatékosan felszólították a médiahatóságot, hogy kezdeményezzenek eljárást a kormánypárti csatorna hírhamisító gyakorlatának megfékezése miatt.
  • Írtunk arról is, hogy Juhász Péter ügyében például az Origó 26 bekezdésen keresztül volt kénytelen felsorolni, hogy milyen aljas hazugságokat terjesztettek a politikusról.
Valódi Hírek