Te is köztük vagy? Döntöttek a becsődölt utazási iroda utasairól

Kártalanítják az ügyfeleket.

Budapest Főváros Kormányhivatala meghozta határozatát, amely alapján megkezdődhet a csődbe jutott Unitravel utazási iroda utasainak kártalanítása – tájékoztatta a hivatal csütörtökön az MTI-t.

Soron kívül döntöttek az utazási iroda ügyében

A közleményben felidézték: a fizetésképtelenné vált Unitravel Kft. ügyében Budapest Főváros Kormányhivatala mint kereskedelmi hatóság

soron kívüli eljárást indított.

Ennek keretében törölte az utazási irodát az utazásszervező és -közvetítő vállalkozások nyilvántartásából, és eltiltotta e tevékenység folytatásától.

A kormányhivatal eljárása végén határozatot hozott. Ebben

felhívta az utazási irodával szerződésben álló biztosítótársaságot, hogy kezdje meg az utasok kártalanítását.

Befizették az utat, de az Unitravel csődöt jelentett

Minden utazási irodának rendelkeznie kell ugyanis vagyoni biztosítékkal, amelyből fizetésképtelenség esetén kártalaníthatók azok, akik már befizették útjukat, de azt az utazási iroda már nem tudja megszervezni.

A kormányhivatal az eljárás során folyamatosan egyeztetett a biztosítótársasággal az utasok érdekében – írták.

A hatóság ezzel egyidejűleg kötelezte az utazási irodát, hogy haladéktalanul bocsássa a biztosítótársaság rendelkezésére az utasok kárenyhítéséhez szükséges valamennyi adatot.

A külföldön rekedteket hazaszállítják

A hatósági eljárás során kapott tájékoztatás szerint

a külföldön lévő utasok hazautaztatása megkezdődött és folyamatos

– áll a közleményben.

A hivatal azt javasolja: azok az utasok, akik nem kaptak tájékoztatást, a Colonnade Insurance S. A. Magyarországi Fióktelepe biztosítótársasághoz (http://www.colonnade.hu) forduljanak.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Valódi Hírek