Kitört a balhé az orvosok bére körül: Takács Péter durván beleállt a kamarába

Máshogy számolnak az orvosok, mint Takács Péter államtitkár.

Takács Péter egészségügyi államtitkár a Facebookon reagált a Magyar Orvosi Kamara (MOK) állításaira az orvosok béréről.

Az államtitkár szerint „máshogy” kell számolni az orvosok bérét

Takács Péter Facebook-bejegyzését változtatás nélkül közöljük alább:

„Folytatja dezinformációs kampányát a Magyar Orvosi Kamara: ezúttal soha el nem hangzott állításokat »cáfolnak« az orvosbérek kapcsán.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) továbbra is hamis állításokkal és csúsztatásokkal vezeti félre a lakosságot, és az egészségügyi dolgozókat.

Ezt egy korábban a részükre megküldött levélben foglaltak kiforgatásával és annak tartalmából elvégzett saját számításokra való hivatkozással teszi.

A MOK részére – az általuk kért módon – a szakmai partnerség jegyében rendelkezésre bocsátott kereseti és jövedelmi adatok valójában

nem cáfolják, hanem alátámasztják az orvosi bérek vonatkozásában korábban közölt adatokat.

Takács úgy látja, hogy 2 millió fölött van a bruttó átlagkereset

Eszerint a 2021. és 2023. közötti években megvalósult történelmi léptékű béremelésnek köszönhetően

az orvosok bruttó átlagkeresete közel 2,2 millió forint.

Amikor az orvosi keresetekről beszélünk, akkor sohasem a bruttó alapilletmények átlagáról beszélünk (ahogyan a MOK teszi), hanem az orvosok bruttó átlagkeresetéről!

Ahogyan azt az ágazatvezetés minden megszólalásában következetesen kiemeli, a bruttó átlagkereset az egészségügyi szolgálati jogviszonyban, teljes munkaidőben foglalkoztatott orvosokra vonatkozik. Az alapbéren túl természetesen a mozgóbér elemeket (ügyeleti díjak, pótlékok egyéb juttatások) is tartalmazza.

Kérdés, hogy az ügyeleti díj is beleszámít-e az átlagba

Nem világos és szakmaiatlan a MOK azon álláspontja, hogy ezeket a kifizetéssel érintett illetményelemet ne kellene figyelembe venni.

Sőt, ha a korábbi évek átlagkeresetével vagy a nemzetgazdasági átlaggal össze akarjuk hasonlítani az orvosok és a szakdolgozók bérét, akkor egyenesen kötelező beleszámítani. Hiszen ezek az adatok is ugyanezzel a módszertannal számolnak.

Hangsúlyozandó tehát, hogy

az orvosi bérek kapcsán alkalmazott módszertan évek óta változatlan.

Ezért érthetetlen, hogy a MOK miért most vitatja annak helyességét. A MOK-nak saját bevallása szerint a részükre rendelkezésre bocsátott adatokra a megalapozottabb és célozottabb javaslatok megfogalmazása érdekében van szükség.

Ennek ellenére a szakmai partneri viszonnyal súlyosan visszaélve, hazugság gyártására használta az adatokat. Amely ismételten egyértelművé teszi, hogy a MOK a jövőben egy köztestülethez méltatlanul, politikai tevékenységet kíván folytatni.

Az államtitkár szerint szakmaiatlan a MOK számítási módszere

Az orvosok azonban nem ülnek fel a MOK hazug állításainak. Hiszen jól látják a saját bérjegyzékükben, hogy mi az igazság.

A béremelési programnak és a versenyképes béreknek köszönhetően folyamatosan nő az orvosok száma,

az orvosok elvándorlása pedig 2010-hez képest a tizedére esett vissza!

Miközben a MOK a posztjában arra hívja fel a figyelmet, hogy hiteles informálásra van szükség, maga is aktívan járul hozzá az emberek félretájékoztatásához.

A Belügyminisztérium ezért nyomatékosan felszólítja a MOK vezetését, hogy fejezze be a lakosság és az egészségügyi dolgozók politikailag motivált félrevezetését és térjen vissza a szakmai működéshez!

Az egészségügyi béremelésekről legutóbb éppen az Inforádió Aréna című műsorában beszéltem. Ott szintén egyértelműen elmondtam, hogy bruttó átlagkeresetről van szó, amelybe a mozgó bérelemek is beletartoznak. (35:22-től hallható, link a kommentben.)”

(Takács Péter/Facebook)

Kapcsolódó:

A kamara szerint nem annyit keresnek az orvosok, mint amennyit a kormány állít

Valódi Hírek