Lehullt a lepel a Fidesz-propagandáról: Undorító hazugságokkal szédítik a magyarokat

Nem foglalkoznak azzal, tényszerű-e a közmédia tájékoztatása.

A „köz”média szerint nem megalapozott az az igény, hogy a köztévé megszólaltassa bizonyos ügyekben az Európai Unió tisztségviselőjét is. Ha ezt elvárnák tőle, az állítólag sértené a szerkesztői szabadságot. A Médiatanács azt is közölte: ők

nem foglalkoznak azzal, tényszerű-e a közmédiában megjelenő tájékoztatás vagy épp torzítva adják elő a híreket

– hívta fel a figyelmet közösségi oldalán megosztott bejegyzésében Hadházy Ákos független képviselő.

A politikus arról tájékoztatott, hogy folytatja kísérletét arra vonatkozóan, hogy számonkérje a Fidesz által hozott jogszabályokat a Médiatanácson is. Az szeretné elérni, hogy a testület maga mondja ki, hogy a köztévé ténykedése

„nem felel meg a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének”.

Hadházy Ákos példaként megemlítette, hogy az M1 Híradó november 6-i adásában – a szokásos rémisztgetések után – váratlanul megjelent Dömötör Csaba államtitkár, aki kijelentette, hogy „Brüsszel migránsgettókat hozna létre”. Orbán Viktor embere az adásban meg is nevezte a konkrét településeket, hogy pontosan hol lennének ezek.

A testület közlése szerint „a szerkesztés módja, mikéntje kizárólag a Médiaszolgáltató szerkesztői szabadságának körébe tartozik”. Azt is írták, hogy szerintük a sajtószabadságot sértené, ha „a tájékoztatásban megjelent információk korrekciója, pontosítása is hatósági eljárásban vizsgálható és kikényszeríthető lenne.

Hadházi Ákos bejegyzését változtatások nélkül alább közöljük:

„SÉRÜLNE A SZERKESZTŐI SZABADSÁG, HA MEG KELLENE KÉRDEZNI AZ EU VÉLEMÉNYÉT IS?

Folytatom a kísérletet, próbálom rászorítani a Médiatanácsot, hogy kérje számon az úgynevezett közmédián az egyébként a Fidesz által hozott jogszabályokat, és mondja ki: nem felel meg a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének.

A közmédia és a propagandasajtó hírműsoraiban folyamatosan azt halljuk, hogy »Brüsszel« megint micsoda aljasságokra készül. De honnan tudják meg mindezeket a nézők vagy hallgatók? Fideszes politikusoktól és a kezük alá dolgozó úgynevezett szakértőktől. Megszólal-e bárki az Európai Unió intézményeinek képviselői közül? Idéznek-e hivatalos szövegeket? Természetesen nem.

Remek példa erre az M1 Híradó november 6-i adása, amelyben a szokásos ijesztgetések után megjelent Dömötör Csaba államtitkár, és kijelenti, hogy

Brüsszel »migránsgettókat« hozna létre,

meg is nevezve a konkrét településeket, hogy hol lennének ezek.

A szűk határidők ellenére sikerült elérni, hogy a Médiatanács érdemben foglalkozzon a műsorszámmal, így az elutasításhoz kénytelenek voltak írni egy indoklást is. Ebben egyebek mellett az áll, hogy a sokszínűség követelménye »senkinek nem jelent alanyi jogot a megszólalásra, véleményének ismertetésére«. Ezért szerintük nem megalapozott az az igény, hogy a köztévé megszólaltassa az ügyben az Európai Unió tisztségviselőjét is.

Ha ezt elvárnák tőle, az állítólag sértené a szerkesztői szabadságot.

A Médiatanács kijelentette azt is, hogy ők nem foglalkoznak azzal, tényszerű-e a közmédiában megjelenő tájékoztatás vagy épp torzítva adják elő a híreket.

»A szerkesztés módja, mikéntje kizárólag a Médiaszolgáltató szerkesztői szabadságának körébe tartozik« – írták, és ebből állítólag az következik, hogy a sajtószabadságot sértené, ha »a tájékoztatásban megjelent információk korrekciója, pontosítása is

hatósági eljárásban vizsgálható és kikényszeríthető lenne«.

Kicsit részletesebben itt lehet minderről olvasni:

👉 https://hadhazyakos.hu/…/mediatanacs-kozmedia-brusszel…/

(Hadházy Ákos/Facebook)

Valódi Hírek