Ambícióiról vallott a honvédelmi miniszter, de máris akadt pár furcsaság a mondandójában

Érdekes.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter volt a 48 perc című műsor legutóbbi vendége. A tárcavezető többek között azt ecsetelte, hogy intézkedései nyomán egyfajta rendszerváltás megy végbe a hazai honvédelemben.

Állítása szerint egy korszakváltás ambíciójával lépett a pályára,

minden döntését a már említett rendszerváltásnak rendelte alá

az utóbbi időben.

A Honvédelmi Minisztérium intézkedéseiről rendre beszámolunk, pár napja például Novák Katalin köztársasági elnök ejtett pár szót a fizikai határvédelmi rendszerről, valamint Kiskunhalason részt vett 99 kadét fogadalomtételén is, akiket „a honvédség programjában honvédelemre, hazaszeretetre, becsületre, bátorságra, tartásra, rendre nevelnek”.

Emellett nemrég kiderült, hogy súlyos módosításokra készül a kormány az Alaptörvényt illetően. Az egyik fontos változtatás az lenne, hogy a Magyar Honvédség hivatásos állományú tagja jogállásával összefüggésben

szakszervezet nem alakulhatna és tevékenykedhetne

– ennek ellenkezője csupán a kormány rendeletében meghatározott szabályok szerint lenne lehetséges. A felvetés mellesleg nagy felháborodást keltett, Dávid Ferenc meg is jegyezte, hogy ezzel az egyébként is szárnyaszegett magyar szakszervezeti mozgalom

újabb vereséget szenved.

November közepén a kormány a honvédség iraki szerepvállalásáról szóló határozati javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek. A dokumentum egy katonai kontingens állomásoztatásáról szól. Orbánéknak mellesleg támadt már hasonló elképzelésük, nemrég

egy csádi katonai misszióra vonatkozó javaslattal álltak elő.

A felvetés kapcsán úgy fogalmaztak, hogy Magyarország érdekelt többek között a terrorizmus elleni küzdelemben, így az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni nemzetközi koalíciós műveletek elősegítéséért állomásoztatnának katonákat Irakban.

(MTI/Nyugati Fény)

Kapcsolódó cikkek:

Elkezdődött? Harckocsit vezetve rémisztget a katonai zubbonyt öltő Novák Katalin (+fotó)

https://nyugatifeny.hu/2023/11/14/valami-keszul-orban-hirtelen-csavart-egyet-a-honvedelmi-minisztere-hataskoren 

Valódi Hírek