Bejelentették: Magyar katonákat küldhet az Orbán-kormány Csádba, hogy beleálljanak a terroristákba

Már előálltak a javaslattal.

A kormány nevében a Honvédelmi Minisztérium (HM) benyújtotta az Országgyűlésnek

a csádi magyar katonai misszió küldésére vonatkozó javaslatát

– jelentette be a tárca szerdán.

A közleményük szerint a csádi elnök meghívására tervezett misszió célja Csád stabilitásának, ezáltal „Európa és Magyarország biztonságának erősítése” (sic!), valamint az Afrika felől fenyegető újabb bevándorlási hullámok fékezése.

A magyar katonák jelenléte erősíti a terrorizmus elleni küzdelmet, valamint segítik a Hungary Helps Programban zajló humanitárius segítségnyújtás és helyi fejlesztések zavartalanságát – fűzte hozzá a minisztérium.

A csádi katonai misszió bejelentésekor Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter úgy fogalmazott:

„A veszélyek korát éljük. Már két súlyos fegyveres konfliktus is zajlik, és milliószámra özönlenek a migránsok Európába Afrikából és a Közel-Keletről”.

Mint mondta, Magyarország kész további feladatokat vállalni Európa és Magyarország biztonságának megerősítéséért. Emellett kifejtette, hogy a kormány szerint a brüsszeli „bevándorláspárti politika” bajt hozott Európára, terrorizmus fenyegeti a kontinenst. Úgy látja, az izraeli és a brüsszeli események figyelmeztetnek, valamint a közel-keleti konfliktusok Európa nagyvárosaiban is megjelentek, erőszakos tüntetések indultak.

A katonai misszióhoz hozzáfűzte: azért fontos, mert a Száhel-övezetben lévő Csádnak kulcsszerepe van az afrikai migráció megfékezésében. Amennyiben Csád instabillá válik, akkor teljesen átszakadhat a bevándorlási gát Európa felé – idézték a közleményben.

A tárcavezető továbbá megosztotta, hogy a magyar kormány úgy döntött, komplex támogatást nyújt az országnak: az elmúlt hetekben a Hungary Helps Program keretében humanitárius és fejlesztési központ nyitását készítették elő, illetve több héten át orvos- és humanitárius misszió segítette a helyiek ellátását.

Megjegyezte: a kormány jelenleg arra tesz javaslatot, hogy

2024 tavaszán egy legfeljebb 200 fős katonai missziót is indítson Csádba

többek között a „terrorizmus elleni küzdelem” miatt. Szalay-Bobrovniczky szerint a tervezett katonai misszió katonaszakmai szempontból is jelentős, mivel a térségben jelen lévő más nemzetekkel együttműködésben, de önálló magyar szerepvállalásként indulhat el – közölte a minisztérium.

(MTI)

Valódi Hírek