Valami nem stimmel.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda társadalmi egyeztetésre bocsátotta a téli igazgatási szünetről szóló tervezetüket. A dokumentum szerint a dolgozók – a kormányzati igazgatási szervek, valamint a Nemzeti Földügyi Központ munkatársai – a 2023. december 27. és a 2024. január 1. között maradhatnak távol az irodáktól.
„A rendelet célja, hogy a Kormány az igazgatási szünetről szóló 2023. évi XXVI. törvényben kapott felhatalmazás alapján elrendelje a 2023. évi téli igazgatási szünetet a kormányzati igazgatási szervek és a Nemzeti Földügyi Központ, valamint azok foglalkoztatottjai részére. A rendelet alapján az igazgatási szünet 2023. december 27. napjától 2024. január 1. napjáig fog tartani”
– indokolta Rogán Antal kabinete.
A csatolt dokumentumokból az is kiderült, hogy tavaly december 22-től január 6-ig tartott a kormányzati igazgatási szünet – a jelek szerint idén ezzel is spórolni kell.