Már nem működik Orbán pávatánca.
Orbán Viktor
Orbán Viktor magyar jogász és politikus, 1998-tól 2002-ig, valamint 2010 óta Magyarország miniszterelnöke, a Fidesz elnöke.
1988-ban a Fidesz egyik alapító tagja. A Nagy Imre és társai újratemetésén, 1989. június 16-án elmondott beszéde tette országszerte ismertté nevét és pártját.
1993-ig a Fidesz választmányának tagja. 1993 és 2000 között, illetve 2003 óta a párt elnöke. 1990-től országgyűlési képviselő, 1990 és 1994 között a Fidesz frakcióvezetője. 1992 és 2000 között a Liberális Internacionálé,[4] 2002-től 2012-ig az Európai Néppárt egyik alelnöke, 2021-től a Centrista Demokrata Internacionálé (wd) alelnökeinek egyike (Forrás: Wikipedia)
Íme a legfrissebb hírek Orbán Viktor életéből:
Mi folyik itt? Orbán kávéval a kezében árult el titkos részleteket a szerdai kormányülésről
Kukucs: jó híreket hozott a miniszterelnök a nyugdíjasoknak!
Repülőrajt: Orbán turbóra kapcsolt, Trump bosszújával fenyegeti Brüsszelt
Csak nehogy visszafelé süljön el az akció!
Gyurcsány Ferenc: Együttműködő, nagy ellenzéki összefogással lehet Orbánt legyőzni
A DK elnöke szerint nem jó az egypártrendszer az országnak.
Putyin befenyítette Orbánt? Aggasztó bejelentéseket tett a magyar miniszterelnök
Orbán szerint Magyarország bízhat Oroszországban.
Mi folyik itt? Orbán Viktor német szélsőjobboldali politikust fogad Budapesten
Alig várja a látogatást.
Gyurcsány egyértelmű üzenetet küldött az ellenzéki szavazóknak
Jelenleg a DK az egyetlen talpon maradt baloldali közösség Magyarországon.
Orbán indiai útjával akadt egy kis bökkenő: Ennek komoly következményei lehetnek
A miniszterelnök személyi védelme nem lehetett olcsó.
Brüsszelbe utazott Orbán: Elárulta, miről tárgyal
A szokásos Facebook-poszt sem maradt el.
Itt a lista: Kiderült, mennyivel gazdagodtak Orbán Viktor katonái egy év alatt
Orbán Viktorék vettek repülőrajtot, nem Magyarország!
Dobrev Klára: Ahol a kormány és ellenzéke is egyeduralomra tör, ott nem lesz szabad Magyar Köztársaság (+videó)
Szabad Magyar Köztársaságot mi, tízmillióan tudunk létrehozni – jelezte Dobrev Klára.
Minden pénze elúszott Orbánnak? Furcsa dolgok derültek ki a miniszterelnök vagyonnyilatkozatából
Egy forintja sincs Orbánnak a vagyonnyilatkozata szerint.
DK: Kizárólag Orbán Viktor lemondása mentheti meg Magyarországot a kormányfő ámokfutásától!
A DK reagált a miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújára.
Ketyeg az óra: Mi derül majd ki Orbán Viktor vagyonnyilatkozatából?
És mi az, ami nem.
Orbán Viktor szerint meg kell kapargatni, hogy mennyi pénzük van a magyar embereknek (+videó)
Alaposan megvizsgálják, mennyi pénze maradt az embereknek.
Tüntetés készül Orbánék ellen: A bírák utcára mennek februárban
Erre még nem volt példa.
Friss fotó érkezett Orbánról: Így üzletel a miniszterelnök az arabokkal a Rákosrendező-botrány közepén
Árulkodó.
A karmelita előtt tiltakozott egy lelkipásztor Orbán hétfői Covid-videója ellen
Döbbenet, amit a miniszterelnökék művelnek.
Kálmán Olga bemutatta, mit tett Orbán valójában a Covid alatt: A miniszterelnök ezt nem fogja megköszönni
Gusztustalan.
Mi történt? Kövér László botrányos szövetséget kötött hétfőn
Rokon lelkek, ha találkoznak.
Gyurcsány Ferenc: Orbán Trump utasítására ment le kutyába hétfőn
Kínos.
Varju László: Nem az euró bevezetése öli meg a magyar gazdaságot, hanem Orbán Viktor kormányzása
Újpest-Angyalföld országgyűlési képviselőjelöltje az euró pártján áll.
Molnár Csaba: Orbánék a szavazatukat egy külföldi állam vezetőjének parancsa alapján adják le
Azt is megjegyezte, hogy ez legyen az árulók baja.
Hova menekül Orbán? Karácsony Gergely különös dologra figyelmeztetett a miniszterelnök váratlan útja miatt
A miniszterelnök útnak indult értékesíteni a hazát?
Mi történt? Matolcsy György olyan bókot kapott Orbántól, amitől még Lévai Anikó is féltékeny lehet
Elmúlt években nem volt ilyen jó a viszonyuk.