Ketyeg az óra: Mi derül majd ki Orbán Viktor vagyonnyilatkozatából?

Komoly hiányosságai vannak a vagyonnyilatkozati rendszernek.

Január 31-e éjfél után hozzák nyilvánosságra a kormánytagok, országgyűlési képviselők és közjogi méltóságok

friss vagyonnyilatkozatait.

Mi is beszámolunk majd róla, hogy mi derül ki a nyilvánosságra kerülő vagyonnyilatkozatokból. Azt azonban érdemes tudni, hogy a képviselők lényegében azt írhatnak be a dokumentumba, amit csak akarnak. Ezeket ugyanis nem ellenőrzi semmilyen hatóság és családtagjaik nyilatkozata sem nyilvános.

„A vagyonnyilatkozatom 1990 óta nyilvános. A családtagjaimra is van egy törvény, hogy azokkal mit kell csinálni, hogy kell nyilvánosságra hozni.

Mindig betartottam, nyitott könyv az életem, mindenkinek mindig állok a rendelkezésére”

– mondta Orbán Viktor decemberi sajtótájékoztatóján.

Nem vagyonos ember, de luxusbirtokra jár egyeztetni

Korábban az is elhangzott tőle:

„sosem voltam vagyonos ember, most sem vagyok, és nem is leszek”

– jelentette ki a miniszterelnök 2016-ban a parlamentben a Jobbik akkori elnökének, Vona Gábornak.

Megírtuk, hogy közben újabb luxuselemmel bővült a hatvanpusztai birtok, így Orbán Viktor családja már nyugodtan fürödhet is, feltöltötték az egyik medencét. A füvet is gondosan locsolják a több hektáros parkban, miközben az országot egész nyáron aszály sújtotta. Erre Hadházy Ákos független képviselő hívta fel a figyelmet.

A Demokratikus Koalíció 2023 októberében kezdeményezett vagyonnyilatkozati eljárást a miniszterelnök ellen a hatvanpusztai kastély miatt, amely

nem szerepel a vagyonnyilatkozatában.

A hatalmas birtok az édesapja tulajdonában van, ám sajtóhírek szerint a magyar miniszterelnök már munkamegbeszélésekre is használja a hatvanpusztai kastélyt. A 11,5 milliárd forintból felújított épületben fogad kormánytagokat, fideszes politikusokat, üzletembereket.

Az Országgyűlés mentelmi bizottsága elutasította a DK kezdeményezését, a bizottság KDNP-s elnöke, Hargitai János szerint ugyanis mindez „feltételezéseken alapul”, valamint „a sajtóinformációkra épülő állítás nem lehet alapja vagyonnyilatkozati eljárás megindításának” – foglalta össze a telex.hu.

A portál arra is emlékeztetett, hogy Orbán évekig szinte üresen adta be a dokumentumot, és azt állította:

egy forint megtakarítása sincs (!).

Felcsúti háza és a Cinege utcai lakása viszont mindig szerepel a nyilatkozatban, utóbbinak felerészben ő a tulajdonosa. A tavalyi vagyonnyilatkozata szerint 10 millió forintos megtakarítása is volt. Eszerint 34 évnyi képviselői munka és összességében 18 évnyi miniszterelnöki munka után ennyit tudott csak félretenni.

Javítgatják a nyilatkozatokat, amikor forró lesz a talaj

A kitöltendő dokumentumban nem túl sok dologra kérdeznek rá, az elmúlt években mégis több – főleg kormánypárti – képviselőnek ennek ellenére sikerült az alapvető kitöltendőket is elhibázni. Emiatt később javítani kényszerültek vagyonnyilatkozatukat.

Megírtuk, hogy 2024-ben Fazekas Sándor volt fideszes miniszternek másodjára is javítania kell a vagyonnyilatkozatát. Néhány millióról ugyanis elfelejtett beszámolni. Sem a céges osztalékból származó, sem a kuratóriumi tagsága után járó bevételeit nem tüntette fel.

Bánki Erik fideszes képviselőnek ugyanabban az évben 57 millió forint osztalék maradt ki a vagyonnyilatkozatból.

Mi is beszámolunk majd róla, hogy mi derül ki a nyilvánosságra kerülő vagyonnyilatkozatokból. Azt viszont érdemes tudni, hogy a képviselők lényegében azt írhatnak be a dokumentumba, amit csak akarnak. Ezeket ugyanis nem ellenőrzi semmilyen hatóság és családtagjaik nyilatkozata sem nyilvános.

Rogán is módosított

Az Egyesült Államokból kitiltott Rogán Antal 2014-ben többször is kénytelen volt módosítani a vagyonnyilatkozatát, miután politikai ellenfelei és a sajtó is kiszúrták, hogy hibás adatokat tüntetett fel. Először a II. kerületi lakásnál 50 százalékos tulajdoni hányadot tüntetett fel, közben az ingatlannyilvántartás szerint a lakás száz százalékban az ő tulajdona volt akkor. Később azért módosított újra, mert 36 négyzetméterrel „elnézte” a lakása méretét és a teremgarázs meglétét is.

A fideszes Farkas Sándor 1,5 milliárd forintos állami támogatást nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozataiban – derített ki a Direkt36. Következménye nem lett ennek sem.

Az Integritás Hatóság jelentést is írt a vagyonnyilatkozati rendszerről

„A hazai vagyonnyilatkozati rendszer jelenlegi formájában elavult, nem működik megfelelően és nem éri el a törvényben meghatározott céljait”

– írta az Integritás Hatóság 2023-as eseti jelentésében. Azt is kimutatták, hogy Magyarországon

„csak elvi szinten létezik kontroll a vagyonnyilatkozatok ellenőrzése terén.”

A szervezet 16 pontban fogalmazott meg javaslatokat. Szerintük egységes elektronikus bevallási rendszerre lenne szükség. Azt javasolták, hogy négyévente legalább egyszer ellenőrizzék a vagyonnyilatkozatokat, ha indokolt, akkor évente. Az Integritás Hatóság javaslata szerint ha valaki hiányos nyilatkozatot ad be, pénzbírságot kellene kiszabni. Ha valótlan tartalmat ír be, akkor súlyosabb büntetést tanácsoltak bírósági eljárásban.

A javaslatokat természetesen nem fogadta meg a kormány, de 2022 óta például nem kell beírni azt az ingatlant, amelyben a kitöltő vagy a közvetlen családtagjai laknak.

Kapcsolódó:

Arató Gergely: A DK vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Rogán Antal ellen

Valódi Hírek