A techmilliárdos Elon Musk pártot alapítana Trump ellenében.
Elon Musk új pártot akar alapítani az Egyesült Államokban. Donald Trump nevetségesnek nevezte az elképzelést és egy posztban alaposan kipuffogta magát rajta.
Musk még szombaton kezdte a fenyegetést, hogy megalapítja az Amerika Pártot, amelyről Trumpot a new jersey-i reptéren kérdezték.
Azt mondta,
„azt gondolom, hogy nevetséges egy harmadik pártot alapítani. Hatalmas sikerünk van a Republikánus Párttal„.
Musk a DOGE élén túl sokat mutatott magából, Trump is sokallta már az aktivizmusát: így ért véget az alfahímek barátsága
Trump azt is hozzátette, hogy egy új párt csak „zavart okozna”, amiben a hagyományosan kétpárti Amerikai Egyesült Államokat tekintve igaza is van. Leszámítva azt, hogy Musk népszerűsége annyira alacsonyan áll, hogy bármilyen pártot is alapítana, annak vélhetőleg nem lenne hosszú a pályafutása. Musk egyébként annyit mondott, hogy a párt lenne az emberek „hagja”.
Az elnök később a Truth Socialon folytatta a tirádáját és azt írta, hogy
„szomorúvá tesz, ahogyan Elon Musk az elmúlt öt hétben teljesen elvesztette a talajt a lába alól és lényegében totális katasztrófává vált”.
Musk és Trump barátsága a Big Beautiful Bill (nagy gyönyörű csekk) nevű törvénycsomagon csúszott el, amely a hagyományos iparágakat részesíti előnyben a fejlődőekkel szemben. Musk amellett, hogy az államadósság növelését kritizálta azt sem vette jó néven, hogy az új törvény hátrányosan érinti számos vállalatát. Trump nemrég vásárolt egy Teslát, majd bejelentette, hogy senkinek sem kellenek a Teslák.
(spiegel.de nyomán)