Orbán Viktor szerint meg kell kapargatni, hogy mennyi pénzük van a magyar embereknek (+videó)

Péntek van, Orbán Viktor ismét beszélt a Kossuth Rádióban.

A repülőrajtról

Orbán azt mondta, nem lutrira ment, amikor repülőrajtról hadovált. A miniszterelnök az állami rádiónak adott szokásos interjúja elején elmondta, a közvélemény persze csak most ismeri meg a decemberi GDP-adatokat, ám szerinte a kormánynak megvan az előnye azzal, hogy előre megismerheti a nyers adatokat.

„Amikor arról beszéltem, hogy repülőrajt lesz, akkor én tudtam hányadán állunk, tehát én nem lutrira mentem”

– fogalmazott.

Úgy érzi, „érdekes összefüggések lehetnek, amiket nehéz közgazdaságilag kimutatni”, de neki szilárd meggyőződése, hogy az amerikai elnökválasztás kihatással volt a kedvezőbb adatokra is. Vagyis Orbán azt gondolja repülőrajtnak és elképesztő sikernek, hogy a friss adatok szerint a magyar gazdaság kikerült a technikai recesszió állapotából.

„Trump győzelme azt jelenti, hogy a háborús szakasznak biztosan vége lesz, és egy béke-korszak következik”

– jelentette ki.

Orbán szerint elérjük a havi egymilliós átlagfizetést

A nemzetvezető úgy tartja, amikor egy kormányzat, vagy akár egy magánszereplő kitűz egy komolyabb gazdasági célt, akkor Magyarországon „nem tudjuk pontosan megmondani, hogy többség vagy kisebbség, de jelentős része a közvéleménynek” cinikusan reagál, mondván, úgyse sikerül.

Elmondta: a magyar gazdaságpolitikának egy meghatározó faktora, hogy a gazdaságot működtető emberek elhiggyék, hogy olyan helyzetben vagyunk, amikor komoly dolgokat lehet csinálni. Azt nem részletezte, hogy mit ért komoly dolgok alatt.

„Ha sikerül ezt a cinizmust vagy áttörni, vagy megkerülni, akkor a gazdaság meglendül. Ha lebeszéljük saját magunkat arról, hogy komoly célokat tűzzünk ki, akkor

nem fog sikerülni”

– magyarázta el a gazdaságpolitikai folyamatokat a kormányfő.

Orbán közölte: alaposan megvizsgálják, mennyi pénze maradt az embereknek

Orbán az egymilliós magyarországi átlagfizetéssel kapcsolatban azt mondta, ő jelenleg olyan komoly csatát vív, mint amikor 2010-ben azt jelölte ki célként, hogy egymillió munkahelyet teremtsen. Szerinte hasonló a helyzet a havi egymillió forintos átlagfizetéssel is.

Kapcsolódó: Súlyos hírek érkeztek: Az egész országot átverték a fizetésekkel Orbánék (+fotó)

„Látom, hogy ugyanúgy folyik a gúnyolódás, a cinizmus, de meg fogjuk csinálni, és kézzelfogható távolságban van már, és el is fogjuk érni ezt”

– hajtogatta.

Véleménye szerint nagy energiák és nagyon sok pénz van a magyar gazdaságban. Úgy gondolja Orbán,

„fantasztikus dolog”, hogy 800 ezer embernek kifizetik a magyar állampapírok kamatait (!)

– fogalmazott, hozzátéve, így ők „egy halom pénzhez fognak jutni” (sic!).

Tudatta, szerinte egy reális célkitűzés, hogy a középosztályt megerősítsék és kiszélesítsék. Hozzátette, azt hogy milyen állapotban vannak a családok pénzügyileg, azt nehéz pontosan tudni, ám ő megnézte, hogy milyen emberek vettek állampapírokat, és megállapította, hogy nem csak a gazdagoknak van belőle.

Orbán úgy érzi, a nyugat-európai országokban bajban van a gazdaság, de Magyarország sokkal jobban áll náluk

Úgy vélte, az európai politika lehetőségei egyre inkább beszűkülnek a benne élők hogylétére, a gyerekük jövőjére nézve, és az az általános érzés Nyugat-Európában, hogy aggódnak, hogy majd a gyerekeik rosszabbul fognak élni.

„Közép-Európában nem, itt sokkal jobban állunk”

– szögezte le a miniszterelnök.

Úgy látja, a cinizmusnak van táptalaja, mert ott volt a Covid, a háború, a szankciók, „ami persze Brüsszel hibája”. Szerinte az emberek azért nem akarnak befektetni, mert bizonytalan a nemzetközi környezet.

Orbán: Brüsszel teszi tönkre Németországot

„Nem kell minősíteni egy másik ország kormányát, mert nem szül jó vért. A német medve nagyot lendít, óvatos vagyok. Kétségkívül igaz, hogy nem véletlenül tartanak előrehozott választást Németországban”

– mondta Orbán. Hozzátette, hogy meggyőződése szerint

„valójában Brüsszel teszi tönkre Németországot” (?).

Úgy fogalmazott, még ő sem tudja kiküszöbölni „a brüsszeli hibák magyarországi hatását” teljesen, de azok nem nagyon tudják megvédeni magukat, akik „ilyen brüsszeliánusok”.

A saját országát Kínának kiárusító miniszterelnök azt mondta: ha a nagy nyugat-európai államok nem szerzik vissza a függetlenségüket, akkor nem sok jövőt jósolhatunk a nyugat-európai államok gazdaságának.

Orbán Viktor attól fél, ha nem törünk ki a nyugati világunkból, akkor pórul járhatunk

Szavai szerint a migráció terén már fellázadtak Nyugat-Európában, a gazdaság terén azonban még nem, ezt Orbán sérelmezte is. Arra vonatkozóan lát jeleket, hogy a németek a közelmúltban szigorított migrációs törvények után egy adott pillanatban csak föllázadnak a gazdaság tekintetében is.

Ám addig nem tud semmi jót mondani, ami nekünk azért lesz rossz, mert a Magyarországon előállított termékek nagy része a német-, és a nyugat-európai piacokra kerül. Úgy véli, nem szabad feladni ezen pozíciókat, de szerinte több lábon kell állni. Például kínai, orosz vagy arab lábakon.

El is mondta, hogy szerinte ez azért van, mert a kormánynak stratégiai fontosságú a kínaiakkal való együttműködés, továbbá Dél-Koreával, Japánnal, Törökországgal is, és ezért történik

„az arab világban lévő hatalmas mennyiségű pénz” egy részének a bevonása a magyar gazdaságba.

Közölte: ha bezárva maradunk a nyugati világunkba, nem törünk ki ebből.

„Ha a világ felemelkedő, Európánál sokkal gyorsabban fejlődő részeivel nem működünk együtt, akkor pórul járhatunk”

– mondta. Szerinte ezt hívták keleti nyitásnak, és ez az elképzelésük ma aktualitása, mint bármikor – vélekedett.

A szankciókról

Arra a felvetésre, hogy mennyire erősek azok a garanciák, amiket Magyarország kapott azért cserébe, hogy hétfőn megszavazta az uniós szankciók meghosszabbítását, Orbán elmondta: az amerikaiak és az európaiak két, egymásnak szöges ellentétben lévő dolgot mondanak.

Orbán szerint az európaiak azt mondják, hogy „a szankciókat súlyosbítani kell, hogy az ukrán megnyerjék a háborút Oroszországban”, azonban csütörtökön az amerikai külügyminiszter egy interjúban azt mondta, „tisztességtelen volt becsapni a világot, azt állítva, hogy az ukránok ezt a háborút megnyerhetik”.

„Az amerikaiak éppen ezért nem szankciót akarnak, hanem békét. Az európaiak béke helyett akarnak szankciót”

– mondta.

Kifejtette: ebben a helyzetben a magyar érdek szerinte az, hogy elvesztettünk 19,5 milliárd eurót három év alatt. Elmondta, ezt vissza kell szerezni, vagy legalábbis olyan éveket kell létrehoznunk, amikor ezt az évi 6,5 milliárd eurót nem veszítjük el.

„Vagyis a szankciókat meg kell szüntetni, ez a magyar álláspont”

– rögzítette Orbán Viktor, akinek kormánya eddig az összes szankciót megszavazta.

A miniszterelnök kijelentette:

„sosem támogattuk a szankciókat, csak tudomásul vettük, hogy 27 országból 26 akarja azokat, és mivel nem akarunk kilépni az EU-ból, és nem akarunk állandóan megakasztani mindent, ezért folyamatosan elmondtuk, hogy nem értünk egyet, de nem vétózzuk meg őket, mert egyébként az egész európai gépezet megbénul.”

Azt mondta, az ukránok azonban elmentek addig a pontig, hogy megálljt kellett mondaniuk. (Itt a miniszterelnök a háborús országon keresztül futó Barátság vezetékről beszél, amelyen a háborús ország leállította január 1-vel az orosz gáz szállítását.)

„Kénytelenek voltunk nagyon komolyan és szigorúan megmondani, hogyha nem változtatnak ezen a szankciókat most el fogjuk törölni. Ha nagyon muszáj, Magyarország tudja azt mondani, hogy na akkor most mindenki menjen haza. De ez egy nagyon durva dolog, ezt csak a legvégső esetben szabad használni”

– fejtegette Orbán.

Hozzátette, a szankciók feladásáért cserébe az EU azt ígérte, elintézi, hogy az ukránok újra átengedjék az orosz gázt a területükön. Kitért rá, hogy

az ukránok tőlünk függnek (!), nélkülünk egyetlen napig sem tudnak harcolni (!).

„Csak a sarkunkra kell állni, és megmondani, hogy kedves ukrán barátink, mindent értünk, de nekünk ez kell. Engedjétek át az orosz gázt”

– mondta.

„Hogyan akartok ti az Európai Unióhoz közelebb kerülni, ha kibabráltok a közép-európai országokkal. Álljon meg a menet”

– szúrt oda Orbán, majd azt mondta: bár megkapták a garanciákat, ám ő kételkedik, hogy az EU betartja ígéretét.

Közölte: a szankciókról fél évente dönteni kell, és ha nem tartják be, akkor eljutunk addig a pontig, hogy nem csak felvetjük a szankciók eltörlését, hanem meg is tesszük ezt.

„Ha a Bizottság nem tartja be, amiről megállapodtunk, akkor a szankcióknak vége lesz”

– fenyegetőzött.

„Új növekedési szakaszba lépett a magyar gazdaság. Irány az egymilliós átlagbér!”

– írta Facebookon.

Videó:

(Orbán Viktor/Facebook)

Valódi Hírek