DK: Kizárólag Orbán Viktor lemondása mentheti meg Magyarországot a kormányfő ámokfutásától!

A DK reagált a miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújára.

A DK közleményben reagált Viktor botrányos rádióinterjújára

Döbbenetesen zavaros és értelmetlen nyilatkozatot adott Orbán Viktor a propagandamédiának, pedig nem nehezítették a dolgát valódi újságírói kérdésekkel – hívta fel a figyelmet pénteki közleményében Varju László, a DK alelnöke, elnökségi tagja.

A DK szerint Orbán elvesztette kapcsolatát a valósággal

Hozzátette: összevissza beszélt békeszankciókról, 0,4 százalékos gazdasági fellendülésről és a magyarok „középosztálybeli” jólétéről.

„Egyértelművé vált, hogy a miniszterelnök elveszítette a kapcsolatát a valósággal”

– rögzítette a politikus.

Csak Orbán Viktor lemondása mentheti meg Magyarországot a kormányfő ámokfutásától

Közölte: a Demokratikus Koalíció szerint csak Orbán Viktor lemondása vagy lemondatása, és egy előrehozott választás mentheti meg Magyarországot a kormányfő ámokfutásától.

„Orbán Viktor láthatóan nem képes megemészteni, hogy a szövetségesének tartott Donald Trump amerikai elnök még több szankciót vetne ki a háborús agresszor Oroszországra, valamint vámok kivetésével tenné tönkre az Európai Unió, köztük Magyarország gazdaságát. Mi, szociáldemokraták azt valljuk, hogy csak az Orbán-kormány leváltásával, és egy DK részvételével megalakuló,

új kormánykoalícióval menthetjük meg a hazánkat”

– áll a közleményben.

Kapcsolódó:

Orbán Viktor szerint meg kell kapargatni, hogy mennyi pénzük van a magyar embereknek (+videó)

Valódi Hírek