Fekete festékkel öntötték le a lipcsei bíróság épületét egy Magyarországon fogva tartott ember miatt

Maja T.-t azzal vádolják, hogy résztvett egy számára neonácinak tűnő ember megverésében: a lipcsei bíróság előtt tiltakoztak a támogatói.

Aktivisták festették le a Lipcse szép bírósági épületének kapuját fekete festékkel, illetve betörték az ablakot és vajsavat juttattak az épületbe. Saját bevallásuk szerint az akcióval Maja T. esetére akarják felhívni a közfigyelmet. A Spiegel azt írja, hogy Maja T. nembináris és Magyarországon ül börtönben.

Nem jók a körülmények a magyar börtönben

Maja T. panaszt nyújtott be a magyarországi börtönkörülmények miatt, amelyek körbejárták a német médiát. Arra hivatkozott az érintett, hogy embertelen körülmények között tartják fogva a nembináris személyt.

Az érintett egy lipcsei baloldali extremista csoport tagja volt, és a vád szerint erőszakos bűncselekményben vett rész egy általa vélten jobboldali extremista áldozat kárára. Akkor a német hatóságok kiadták őt a magyaroknak, azóta azonban

a német alkotmánybíróság ezt alkotmányellenesnek minősítette.

Maja T. jelenleg éhségsztrájkot folytat a magyar börtönben. A német zöldpárt és a baloldali párt politikusai azt követelték a magyar hatóságoktól, hogy adják ki Maja T.-t, mindez azonban nem történt meg.

Országszerte demonstrálnak a nő érdekében: a lipcsei bíróság után Berlinben folytatódott a tiltakozás

Az elmúlt napokban számos demonstráció volt Berlinben is az ügy kapcsán. A vádlott apja ezeknek keretében Potsdamból elgyalogolt Berlinbe, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy milyen körülmények között tartják fogva a gyerekét. Az aktivisták a német külügyminisztériumnak is benyújottak egy petíciót.

Az európa minden tájáról érkező balos aktivisták a kitörés napján, amely egy neonáci rendezvény Budapesten. Durván nekimentek és elkeztek verni minden bőrfejű embert, így a konfliktusról nem is tudó áldozata lett az ügynek.

Valódi Hírek