Tüntetés készül Orbánék ellen: A bírák utcára mennek februárban

Erre még nem volt példa: tüntetés indul a bírák körében.

Még sosem volt rá példa, hogy tüntessenek a bírák Magyarországon, február 22-én erre is sor kerül – tudta meg a 24.hu.

Betelt a pohár a bíróságokon

A Magyar Bírói Egyesület szervezésében az igazságszolgáltatás szereplői a bérhelyzetük rendezése és az Orbán-kormány által belengetett igazságügyi reform miatt demonstrálnak – írták. A tervek szerint a Kúria előtt találkoznak 13 órakor, bírói talárban, és

az Igazságügyi Minisztérium Nádor utcai épületéig vonulnak.

A szervezők szeme előtt nem titkoltan a lengyel kollégáik példája lebeg. Az „ezer talár menete” néven elhíresült varsói demonstráció öt évvel ezelőtt óriási

szolidaritási hullámot indított a bírói függetlenségért küzdők iránt Lengyelországban.

Több száz bíróra számítanak

A szervezők tisztában vannak azzal, hogy

sokan tartanak az esetleges retorzióktól.

Ezért szerintük fontos lenne, hogy a szolgálati bíróságok vezetői is kiálljanak a tüntetés mellett. Az kérdéses, hogy az igazságügyi alkalmazottak mekkora létszámban mennek tüntetni, mivel megszűnt az egzisztenciális érdekközösségük a bírókkal.

Ők januártól teljesen más illetménytábla hatálya alá kerültek,

ezzel együtt az arányait tekintve a bíróknál jóval nagyobb fizetésemelésben részesültek.

Meg kell érteni, hogy a bírák tudják a teljhatalmat korlátozni, ezért a tüntetés szerepe nem elhanyagolható

„Nagyon fontos, hogy mindenki lássa és megértse:

az állam teljhatalmát a bírók – mint a harmadik hatalmi ág képviselői –

tudják korlátozni,

ezért nagyon fontos, hogy jelentős társadalmi szolidaritás kísérje a megmozdulást”

– mondta el a portálnak Oláh Gaszton törvényszéki bíró. Mint arról beszámoltunk, Oláh nyáron az Európai Bizottságnál kezdeményezett kötelezettségszegési eljárást az igazságszolgáltatásban dolgozók kivéreztetése miatt.

Kapcsolódó:

Most jön csak a java: Csőstül özönlenek a magyar bírók panaszai az EU-hoz

Érik a gigabalhé: Váratlanul panasszal fordult egy magyar bíró az Európai Bizottsághoz

Valódi Hírek