Döntött a rendőrség a Pride résztvevőiről: Nem indítanak eljárást

Kacifántos az indoklás.

Nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevőivel szemben – írta a rendőrség a Budapest Pride felvonulásra utalva a honlapján.

A Pride szervezői a rendőrséggel ellentétes kommunikációt folytattak

Mint fogalmaztak: egy magánszemély 2025. június 16-án bejelentést tett 2025. június 28-án Budapesten tervezett vonulásos gyűlés megtartása érdekében.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) eljárása során megkereste a gyűléssel érintett közterület felett rendelkezésre jogosult Fővárosi Önkormányzatot. Ahonnan az a válasz érkezett, hogy a bejelentéssel érintett helyszínen és időben önkormányzati rendezvényt tartanak.

A Budapest önkormányzata által szervezett „Budapesti Büszkeség – Budapest Pride”-nak elnevezett rendezvényt a BRFK – mivel megalapozottan feltehető volt, hogy a gyülekezési törvényben tilalmazott gyűlés megtartására irányult – határozattal megtiltotta.

A határozatot a törvényeknek megfelelően a rendőrség eljuttatta a szervezőkhöz,

akik így tudomást szereztek arról, hogy a gyűlés megtartása jogellenes. Mivel a határozatot a szervezők a bíróságon nem támadták meg, így az jogerőre emelkedett.

A rendőrség oldala szerint a szervezők a hatósággal nem kezdeményeztek egyeztetést.

Ráadásul, noha a tiltásról tudomásuk volt, ezzel ellentétes kommunikációt folytattak: az embereket a gyűlésre hívták, azt állítva, hogy az nem jogellenes.

A résztvevők nem tudhatták, hogy jogellenes, amit tesznek

Az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok és az önkormányzati szerepvállalás sokak számára bizonytalanságot okozhatott a jogi értelmezést illetően. Feltételezhették, hogy a hatályos szabályok betartásával vesznek részt a rendezvényen.

A végkövetkeztetésük pedig az:

a fentiekre tekintettel, a résztvevőkkel szemben a rendőrség nem indít eljárást.

Kapcsolódó:

Orbán Viktor bejelentette: Súlyos büntetés vár a Pride résztvevőire

Dobrev Klára: Orbán senki ellen ne merészeljen eljárást indítani a Pride miatt! (+videó)

Valódi Hírek