Vágó István 74 évesen távozott el.
megemlékezés
Május 18-án, Budapesten lesz Vágó István nyilvános búcsúztatója
Mindenkit várnak a megemlékezésre, aki szeretne végső búcsút venni tőle.
Ezt látnod kell: Így tisztelegtek Petőfiék előtt a hazai sztárok a forradalom évfordulóján
Volt itt éneklés, szavalás.
Az orosz agresszió egyéves évfordulóján megemlékezést szervez a Momentum az áldozatokért
Fontosnak tartják a szolidaritás kifejezését.
Így búcsúztak Mécs Imrétől a magyar közélet szereplői
Megrendülten értesültek a haláláról.
Megrendítő írással emlékeznek a rendőrök a meggyilkolt bajtársukra
Baumann Péter még 30 éves sem volt.
Így reagált Novák Katalin, miután meghívták a pedagógustüntetésre
Őt is várták a résztvevők közé.
FRISS: Lázár János elárulta, mi az oka annak, hogy nem tartunk ott, ahol Ausztria
Úgy véli, „ma ugyanott tarthatnánk, ahol osztrák szomszédaink”.
Gyurcsány Ferenc irgalmatlanul kiosztotta a miniszterelnököt a gyáva sunyítása miatt
Talált, süllyedt.
Teleszaladt a gatya a Fideszben: Máshogy ünneplik október 23-át idén, mint eddig
A korábbi években fontos esemény volt Orbán beszéde.
Dobrev Klára: Az aradi vértanúk a közös jövőnkért haltak meg
Megemlékeztek az árnyékkormány tagjai.
Így búcsúznak a politikusok a 89 évesen elhunyt Moldova Györgytől
Megrendítette a közéletet a Kossuth-díjas író halála.
Kínos: Egy külföldi városban is bulit szerveztek Orbán születésnapjára, de senki sem ment el
A szervezők szerint a rendőrség betiltotta.
Elbúcsúztatták a tragikus hirtelenséggel meghalt Homonnay Gergelyt (+videó)
A Margitszigeten gyűltek össze az író-aktivista tisztelői.
Videóval: Óriási tömeg gyűlt össze az ellenzéki megemlékezésen — Itt vannak a beszédek
Márki-Zay Péter a Fidesz szlogenjével köszönt be.
Kovács Zoltán úgy tudja, az idén biztos nem verik szét a Belvárost október 23-án
Mindenki megnyugodhat, a zavartalan ünneplés biztosított.
Bejelentették: Rátereli a kormány a békemenetet Orbán beszédére október 23-án
Összenő, ami összetartozik.
Drámai: 6000 fekete zászlóval emlékeztek a koronavírus magyar áldozataira (+videó)
Lakosságarányosan az egyik legrosszabb halálozási adataink vannak a világon.
Pénteken Budapesten is megemlékeznek Bogdán Lászlóról
.
Színes trikóban ment el az Antall József-megemlékezésre a HírTV-s hülyegyerek (+fotó)
Szépen mutatott a megrendült öltönyösök között.
Gyurcsány: „Orbánék elárultak és meggyaláztak mindent, amit Göncz Árpád képviselt!” (+videó)
Göncz Árpád szobránál tartott kemény beszédet a DK elnöke, ahol az első szabadon választott Parlament 30. évfordulójára emlékeztek.
Gyurcsány Ferenc: „Aki egyetért a kurd népirtással, az ne ünnepelje 1956-ot!” (+videó)
A DK elnöke leszedte a keresztvizet a háborús bűnös Erdogannak gazsuláló magyar kormányról.
Ma négy éve halt meg Göncz Árpád, megemlékezés volt a szobra előtt (+fotók)
Emléke legyen áldott!
„Elkezdték levadászni népünk tagjait” – Az orvul meggyilkolt Csorba Róbertre és ötéves kisfiára emlékeztek (NYF-videó)
A romák elleni gyilkosságsorozat áldozatai voltak.