Kínos: Egy külföldi városban is bulit szerveztek Orbán születésnapjára, de senki sem ment el

A szervezők szerint a rendőrség betiltotta.

Egy boszniai városban nyilvános ünnepséget szerveztek Orbán Viktor születésnapja alkalmából, csakhogy senki nem jelent meg a keddi prijedori összejövetelen

– írja a Dnevni avaz. A helyi sajtó szerint a magyar miniszterelnök szülinapjáról egy helyi szerb nacionalista csoport, a Prijedori „Princip” ifjúsági szervezet emlékezett volna meg, igaz, mint írják, végül

a szervezet sem ment el

a saját eseményére.

A magyar ünnepelten kívül egyébként egy másik szülinaposra is gondoltak: Željko Mitrović szerb médiamágnás, a Pink Televízió tulajdonosa szintén május 31-én született, emellett a korábbi tervek szerint Aleksandar Vučić szerb államfő beiktatásának évfordulójáról is megemlékeztek volna kedden.

A lap megjegyzi: a lépést sokan provokációnak tartották, mivel sem a magyar miniszterelnöknek, sem pedig Mitrovićnak nincs semmi köze Prijedorhoz, továbbá évek óta ezen a napon tartják a Fehér Szalagok Napját, az eseményen az 1992 és 1995 közötti háború alatt

meggyilkolt helyi nem szerb civilekre

emlékeznek.

Az emléknap onnan kapta a nevét, hogy a térségben 1992-től arra kötelezték a nem szerb lakosokat, hogy tűzzenek magukra fehér szalagot nyilvános helyen, az otthonaikra pedig kötelező volt fehér vásznat lógatniuk. Prijedorban és a környező városokban emellett több mint 3000 embert, köztük 102 gyermeket gyilkoltak meg a háború alatt, illetve tízezreket szállítottak különböző lágerekbe.

Arról, hogy miért maradhatott el Orbán Viktor boszniai születésnapi ünnepsége, egyelőre nincs hír. Az eseményt meghirdető szervezet annyit posztolt a közösségi oldalán, hogy a napon

megtiltották

a nyilvános összejövetelek tartását a városban, viszont a sajtóbeszámolók alapján a háborús áldozatokról volt megemlékezés Prijedorban.

(via Azonnali)

Valódi Hírek