Dobrev Klára: Az aradi vértanúk a közös jövőnkért haltak meg

Megemlékeztek az árnyékkormány tagjai.

„A ma Magyarországon élő generációk, emberek túlnyomó többsége nem tudja, milyen az életünket adni a hazáért, a szabadságért. És ez jól van így, azt szeretnénk, hogy ez így is maradjon. Nem hősökre van szükségünk, hanem békében, nyugalomban élő emberekre. Békés hazára, békés Magyarországra.

– mondta Dobrev Klára az árnyékkormány október 6-i megemlékezésén.

Elmondta: a közös hazát nem a közös ősök, a közös vér teremti meg, bár ezek is nagyon fontosak. A legfontosabb dolog a hit, hogy a magyaroknak van

közös, szabad jövőjük.

Az aradi vértanúk hat különböző nemzetből származtak, nem ugyanott születtek és éltek, sokan még magyarul sem beszéltek.

„Mégis, a magyarság történelmének legnagyobb hősei közé emelkedtek. A legnagyobb áldozatot hozták értünk, a magyar nemzetért, amit ember hozhat. Azért, mert összekötötte őket valami, ami több mint a közös történelem, több mint a közös múlt. Összekötötte őket a hit a közös jövőben.”

– mondta Dobrev Klára.

Dobrev szerint egy nemzet ereje nem a múltban rejlik, hanem a jövőben, a gyerekeinkben, akik itt fognak iskolába járni, szabad pedagógusokkal, akik itt fognak felnőni, dolgozni tisztességes bérekért.

„Az aradi vértanúk halála arra kell, hogy tanítson minket, hogy a nemzet ereje a jövőben rejlik. Ők ezért adták az életüket, hozták a legnagyobb áldozatot, amit ember megtehet, és nekünk kötelességünk, hogy ezért dolgozzunk. Egy szabad, egy tisztességes, egy független, egy élhető Magyarországért.”

A megemlékezésen a Demokratikus Lendület tagjai is ott voltak. A teljes videót itt tudod megnézni:

Valódi Hírek