Kiderült, hol fog bujkálni idén október 23-án Orbán Viktor: Mutatjuk!

Ugyan felmerészkedik Budapestre, de egy kisebb helyen tartja ünnepi beszédét, hogy ne tűnjön fel, mennyire megcsappant a közönsége.

Budapesten akar ünnepelni a nemzetvezető

Visszatér ünnepelni a fővárosba a Fidesz-kormány feje – írta meg a hvg.hu. Ezt a kormányinfón jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Orbán Viktor felhagy régi jó szokásával, hogy ha csak nincs éppen kampány, akkor

vidéken, zárt körben bujkálva tartja október 23-i beszédét.

Idén Budapesten fog beszédet mondani, a Millenáris Parkban, délelőtt 11 órakor.

Mint ismert, 2023-ban Veszprémben, 2022-ben pedig Zalaegerszegen tartott beszédet Orbán. Tavaly azzal magyarázkodott, hogy szerinte hibás, ha valaki 1956-ot csak a rivaldafényben álló főváros forradalmának látja.

1956 emlékének gyalázóiként is hivatkozik ’56 emlékére a Fidesz

A nemrégiben történt botrányos események és Orbánék immár egy évtizede tartó oroszbarátságának tükrében igencsak visszás, hogy még mindig a forradalom hőseinek emlékét használják politikai haszonszerzésre.

Ugyanis Orbán Balázs egy interjúban arról beszélt, hogy ha Magyarországot támadták volna meg az oroszok, akkor

az Orbán-kormány nem védte volna meg a hazánkat.

Még nagyobb botrány, hogy ez a megengedhetetlen kijelentés nem került a karrierjébe: továbbra is ő lehet a miniszterelnök politikai igazgatója. Sőt, ott ült Orbán mögött, annak csúfos, strassbourgi leszereplésekor.

Érdemes megemlíteni, hogy Orbánék akkor is mélyen hallgattak, amikor Putyin Oroszországában egy olyan tankönyv jelent meg, amelyben

a magyar szabadságharcosokat fasiszta csőcseléknek nevezik.

A tankönyv másik tételmondata, miszerint az orosz csapatoknak nem kellett volna kivonulniuk Magyarországról pedig egybevág Orbán Balázs fenti kijelentésével. Botrány, hogy ilyen szinten van egy színleg „nemzeti” kormány.

Kapcsolódó:

1956 -ra emlékeztetve fogja tetemre hívni a Putyin-bérenc Fidesz-kormányt az Európai Néppárt

Megérdemlik: Elképesztő fricskát talált ki Orbánéknak a Néppárt

(fotó: Orbán Viktor/YouTube)

Valódi Hírek