Vágó Judit megtörte a csendet: Felidézte, mi történt a tragikus estén

Vágó István 74 évesen távozott el.

Április 29-én jött a lesújtó hír: elhunyt Vágó István, az ország legismertebb kvízmestere. Váratlan halála az egész országot megrázta, Vágó Judit, a felesége hetekkel a tragédia után nyilatkozott a kiskegyed.hu-nak.

„Engem is cunamiként ért a halála. Pár napja vagyok csak összeszedettebb, az első napokban a saját testvéremmel sem tudtam beszélni, nem volt erőm”

– mondta Judit, aki meghatva tapasztalja, milyen sokan szerették férjét.

A kvízprofesszor felesége a tragédia után napokig a fiánál lakott, de azóta is 10 percenként telefonálnak egymással. Elmondása szerint Janó nagyon vigyáz rá, kisunokájával együtt tartják benne a lelket.

Az özvegy már vissza tud emlékezni a szörnyű estére. István otthon internezett, Facebookon beszélgetett a barátaival. Egyszer csak fájdalmai támadtak,

majd összeesett.

Judit tárcsázta a 112-t, de olyan sokkos állapotban volt, hogy először még a címüket sem tudta megmondani. A vonal másik végén a diszpécser nyugtatta őt.

„Semmilyen betegségéről nem tudtunk, de már több mint hat hete köhögött, ezért sokat könyörögtem neki, hogy menjünk el kardiológushoz, menjünk el tüdőszűrésre”

– mondta a hírportálnak az özvegy, István ugyanis

a történtek előtt pár nappal járt orvosnál.

Minden eredménye negatív volt. A kardiológus még meg is jegyezte, hogy a korához képest nagyon jó állapotban van a szíve.

Sokan gondolták, hogy a kvízmester halálát szívinfarktus okozta. Judit megosztotta, hogy

egy hasi aorta szétrobbanása okozta a tragédiát,

a mentősök sem tudtak rajta segíteni. Orvos barátaik szerint még egy hasi ultrahangon sem feltétlen észlelték volna a közelgő bajt, sőt ha éppen műtötték volna, akkor sem tudták volna megmenteni.

Vágó István búcsúztatóját szűk családi és baráti körben tartják. A Demokratikus Koalíció is szervez egy nyilvános búcsúztatót május 18-ra, ide bárki eljöhet, aki szeretne elköszönni az ország kvízmesterétől.

Valódi Hírek