Életében először járt az MTVA stúdiójában. Valószínűleg utoljára is.
Keresés: MTVA
Eldobod az agyad, olyan kínos: Szexista interjúban alázták meg a sportriporternőt
Szégyen: A Nemzeti Sport szakmai kérdések helyett azt firtatta, hogy melyik férfi kezdett ki Berkesi Judittal, és kik kérték el a telefonszámát.
Gundel Takács primadonnáskodott egy nagyot, majd leszerződött Andy Vajna szennycsatornájához
Még szerencse, hogy nem sérti a hitelességét, ami a TV2-nél folyik!
Mészáros Antónia is otthagyta az ATV-t – Megvan, hol folytatja
Kálmán Olga és Friderikusz Sándor után egy újabb nagyágyú távozott az ATV-től.
Három hónapra felfüggesztik az atomrészeg „köztévés” műsorvezetőt (+videó)
Bencze Péter teljesen beállva tudósította a kormányszolgálati csatornát a bajai halászléfőző versenyről.
„Nagyon jó ember volt” – Megszólalnak a kollégák a tragikusan elhunyt Nagy Györgyről
Kollégáit megrázta Nagy halálhíre – nem tudták, hogy ennyire rosszul van a műsorvezető.
Ilyen nincs: A mentősök nyomorúságos fizetésén viccelődött Balog „emberminiszter”
Balog páter mókásnak találta, hogy az éhbérért güriző mentősöket méregdrága étterembe hívták reggelizni.
Botrány: Feketén, 300 forintért tapsoltatták az iskolás gyerekeket a Maradj talpon!-ban
A gyerekeknek csak az MTVA-ig kell elmenniük, és máris megtanulhatják, mi az a feketegazdaság.
Kiszelly Zoltán akkora baromságot mondott a köztévén, hogy azzal fűteni lehetne a Napot (+videó!)
Döbbenetes ámokfutás a 80 milliárdból működő kormányszolgálati tévében.
Leleplező videó: „Közmédiás” operatőr spicliskedett a 444 ajtajánál, majd szó nélkül lelépett
Hidegháborús kémregénybe illő történet a Margit körúton.
Nem bírják az aljasságot, menekülnek a riporterek a TV2-től
Néhány hét alatt öten hagyták ott Andy Vajna kanálisát.
„Állítsuk meg Moszkvát!” – Csúnyán meghackelték a Puskás Akadémiát
Orbán Viktor kedvenc futballcsapatának a honlapján tűnt fel egy kép.
A csontdebil M1 komolyan vette az április elsejei poént és lehozta hírként
Ez történik, ha tehetségtelen talpnyalókkal pakolják tele a médiát.
Horribilis összegért nézhetjük, hogyan bénáznak a magyar játékosok a futballpályán
Az MTVA csak az MLSZ által szervezett sorozatokra 19 milliárd forintot költ a következő öt évben.
Nagyon tudnak élni: félmilliárdot taxizgathat el a közmédia két év alatt
0-24-ben furikázzák a dolgozókat, vidékre is, ha kell.
Gyenge 120 millióért nézik meg, mennyire hatékony a köztévé
Komoly, felelősségteljes munkát kaptak a kiválasztottak
Mészáros Antónia: Otthagynám az ATV-t, ha politikai nyomást éreznék a munkámon
Az Egyenes beszédet vezető riporter cáfolja, hogy a tévé irányt váltana és nem érez semmiféle öncenzúrát.
Gundel Takács Gábor úgy égeti magát, mint senki más
Nehéz nem az üzletszerű kéjelgés kifejezéssel leírni, amit a műsorvezető csinál.
Gundel Takács lett a Budapesti Olimpiáért Mozgalom szóvivője
A közmédiát 10 után otthagyó celebritás máris új állást talált magának.
Gundel Takács otthagyta a kormányszolgálati csatornát
Már a felmondási idejét tölti.
Jogerősen elítélték Gulyás Mártont garázdaságért
Mégis lett következménye a kopaszbalhénak.