Forrnak az indulatok a helyszínen.
Keresés: NAV
FRISS: Élőben közvetítik, hogyan szállja meg a NAV Iványi Gáborékat (+videó)
Házkutatást tartanak.
Orbán bosszút áll: Lerohanta a NAV Iványi Gábor hajléktalanokat segítő egyesületét
Ez gyors volt.
630 milliót adott a koronavírus-alapból egyetlen honlap létrehozására Orbán Ráhel kedvenc ügynöksége
A pénzt rászoruló vendéglátósoknak kellett volna, az MTÜ saját magának osztotta vissza.
Lebukott Völner Pál utódja: Felkerült a NAV feketelistájára, és a diplomája is felszívódott
Épphogy jelöltté vált, máris fájhat a feje.
Emberölés miatt tett feljelentést a férfi, mert meghalt a kínai „vakcinával” oltott édesanyja
És még hány ilyen lehet.
Márki-Zay: A 41 ezer halott azt mutatja, hogy nekünk volt igazunk a kínai vakcinával kapcsolatban
Nem lehet tovább hallgatni erről.
Most érkezett: Újabb koronavírus-tesztet csinált Márki-Zay Péter — ez lett az eredménye
Múlt héten kapta el a vírust.
FRISS: Így van most a koronavírusos Kunhalmi Ágnes
Csütörtökön került kózházba.
Kovács Ákos úgy tudja, amerikai pénzből fejlesztették ki kínaiak a koronavírust
Ő már jobban tud mindent a szakembereknél.
Megvan az első európai ország, ahol kötelezővé tették a koronavírus elleni oltást
Laborunk.
BRÉKING: Elkapta a koronavírust Márki-Zay Péter — Így van most
Három oltás után.
Navracsics úgy tudja, a fiatalok mára fiatal nyugdíjasok lettek, akik az államtól várják a juttatást akkor is, ha nem csinálnak semmit
Szerinte az ifjúság áldozatként pozicionálja magát.
Merkely Béla úgy tudja, minden oltatlan el fogja kapni a koronavírust
Ma a három oltás számít teljes oltásnak – üzeni a magyaroknak a kardiológus.
Két oltás után kapta el a koronavírust a magyar színész, műtüdőn van az intenzíven
Gyógyulást kívánunk!
Megrázó vallomást tett a népszerű énekesnő: „Belehaltam volna a koronavírusba oltás nélkül”
Augusztusban megfertőződött, sokáig rosszul volt.
Koronavírus: Csökkent a fertőzöttek száma, kevesebb beteget ápolnak kórházban
Hamarosan oltják a 5-11 éveseket is.
Váratlanul szembefordult Lázárral Navracsics Tibor: Nem akármilyen kritika érkezett
Ezt nem láttuk jönni!
Koronavírus: 224 fertőzött halt meg egy nap alatt
618-an vannak lélegeztetőgépen.
Nem akarta magát beoltatni a koronavírusban meghalt Kóbor János
Nem hitt a vírusban.
Oltásellenes tartalmakat osztott meg a koronavírus miatt lélegeztetőgépre került Csollány Szilveszter
A magyar olimpiai bajnok súlyos állapotban van.
Elkapta a koronavírust, lélegeztetőgépre került a magyar olimpiai bajnok tornász
Teljes gyógyulást kívánunk!
Koronavírus: Majdnem kétszázan meghaltak, rengeteg az új fertőzött
Nem csillapodik a negyedik hullám.
Megvan, milyen gyakran kell majd beoltatnunk magunkat koronavírus ellen
Még a télen elkészülhet az omikron elleni vakcina.
Megjöttek a legfrissebb adatok: Több mint 10 ezer koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon
775 ezren vették fel a harmadik oltást.