Navracsics úgy tudja, a fiatalok mára fiatal nyugdíjasok lettek, akik az államtól várják a juttatást akkor is, ha nem csinálnak semmit

Szerinte az ifjúság áldozatként pozicionálja magát.

Navracsics Tibor kormánybiztos, korábbi közigazgatási és igazságügyi miniszter, a Pannon Egyetem kuratóriumának elnöke a The future is in your hands — Európa jövője a fiatalok kezében című kerekasztal-beszélgetésen a biztos siker felé vezető útként értékelte az egyetemi modellváltást, ami „valóban a nyugati modellhez közelíti” az érintett intézményeket.

A politikus az átalakulás legnagyobb áldásának nevezte, hogy az intézmények „megszabadultak a közalkalmazotti törvénytől”. Navracsics Tibor további pozitívumként értékelte, hogy az egyetemek szabadon alakíthatják ki annak stratégiáját, miként szólítják meg leendő hallgatóikat, az új ösztöndíj-lehetőségeket is.

A politikus — aki korábban oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és a sportért felelős uniós biztos is volt — az EU-ra kitérve arról beszélt, hogyha az előző, Jean-Claude Juncker vezette Európai Bbizottság politikai bizottság volt, akkor az Ursula von der Leyen vezette grémium „full politikai bizottság”.

Szavai szerint a Juncker vezette Európai Bizottság „egy nagy baklövése” a migránsok kötelező kvóta szerinti elosztása volt, ugyanakkor a von der Leyen-féle bizottság három-négy olyan témát erőltet „teljesen értelmetlenül”, amivel sok kárt okoz az EU-nak.

A hallgatóság kérdéseire válaszolva Navracsics Tibor az európai ifjúságpolitika zsákutcájának nevezte, hogy a fiatalok

„mára fiatal nyugdíjasokká válnak”,

akik az államtól olyan szociálpolitikai juttatásokat várnak, amelyekből akkor is meg tudnak élni, ha éppen nincs munkájuk, nem fejezik be az egyetemet, ha kiégnek és „társadalmi elidegenedés áldozatává válnak”.

Navracsics Tibor az Európában eluralkodó áldozati kultúrát bírálva úgy vélekedett, hogy

„az ifjúság kezdi magát áldozatként pozícionálni”.

Szavaihoz kapcsolódva Varga Judit igazságügyi miniszter a többi között úgy értékelt, hogy a liberális mainstream okozta „káoszban” az örök dolgokhoz kell visszanyúlni.

„Én csak a családokban, a nemzeti identitásban, csak a gyökerekben látom a megoldást”

— fogalmazott a miniszter.

(via mti)

Valódi Hírek