Lebukott Völner Pál utódja: Felkerült a NAV feketelistájára, és a diplomája is felszívódott

Épphogy jelöltté vált, máris fájhat a feje.

A Fidesz nemrég, utolsók között jelentette be, hogy a korrupciós botrányba belebukott Völner Pál helyett Erős Gábort, Esztergom alpolgármesterét indítja Komárom-Esztergom megye 2-es választókerületében. Nem kellett sokat várni, a politikusról rövidesen több sötét ügy is felszínre került.

Elsőként a Szabad Európa írt róla, hogy

Erős 2018 végén felkerült a Nemzeti Adó- és Vámhivatal feketelistájára,

amelyen az alkalmazottaikat bejelentés nélkül foglalkoztató vállalkozók találhatók. Az civilben labdarúgóbíró-asszistensként is ismert alpolgármester 1998 óta üzemeltetett vendéglátóipari vállalkozást, majd 2019-es megválasztása után megszüntette a vállalkozását, azonban a vendéglátással nem hagyott fel.

A NAV két évig tárolja az adatokat a renitensekről, így az a mostani weboldalon nem látható, azonban az archív oldal linkjét felkeresve felbukkan Erős neve. Ugyanazon évben létrehozta a Gran Dervim Kft.-t családtagjaival együtt, amelynek tevékenységi köre szintén a vendéglátás.

További érdekesség, hogy a politikus első, 2014-es megválasztása előtti leírásokban diplomás szakemberként szerepel. Ez azonban

a legújabb bemutatkozásában már egyáltalán nem szerepel.

Lehetséges, hogy az elmúlt időszak diplomabotrányai miatt nem merték megreszkírozni a (nem létező?) végzettség szerepeltetését.

Úgy tűnik, Esztergomban és környékén hagyomány a botrányos jelöltek indítása a Fidesznél: Völner Pál mellett a város 2010-ig regnáló Meggyes Tamás fideszes polgármestere számos botrányos ügyben volt érintett, a település polgárai 2007-ben több százan tüntettek a polgármester ellen.

A 2010-ben megválasztott független Tétényi Éva munkáját addig akadályozta a helyi fideszes többség, amíg a közvilágítást ki nem kapcsolta az energiaszolgáltató. 2014-ben őt a kormánypárti Romanek Etelka váltotta, 2019-ben pedig a szintén fideszes Hernádi Ádám, Hernádi Zsolt MOL-vezér unokaöcccse lett a városvezető. Úgy tűnik, Erős Gábor sem marad ki a botrányokból.

(Szabad Európa/Nyugati Fény)

Valódi Hírek