Varga Judit gyakorlatilag egy katona volt – mondta.
Keresés: Bárándy Péter
Súlyos csörte: Bárándy Péter kőkemény üzenetet küldött Varga Juditnak botrányos nyilatkozata miatt
Ezt nem teszi zsebre.
Bárándy Péter megüzente Kövér Lászlónak: Az alkotmányozás nem erőszakos cselekmény
A volt igazságügyi miniszter szerint a házelnök büntetőjogilag helytelen álláspontot képvisel.
Bárándy Péter szerint az ellenzéknek a 2022-es győzelem után törvényekkel felül kell írnia a kétharmadot
Vannak ötletei, hogyan kormányozhat az ellenzék a kormányváltás után.
Magyar Péter úgy tudja, valakik megmásították a Völner–Schadl ügy nyomozati iratait
De a bizonyítékokat későbbre tartogatja.
Bárándy: Az Alaptörvényben nem szerepel „rendkívüli jogrend”, a kormány még a saját törvénykezésével is szembe megy
Értelmezhetetlen, mit szavazott meg kedden a Parlament.
Súlyos botrány: A volt igazságügyi miniszter szerint Orbánék ellopták az államot
Bárándy Péter kemény szavakkal illette az Orbán-kormányt.
A volt kormánytagok üzentek Orbánéknak: Nincs helye halasztásnak, azonnal hagyják jóvá a NATO-bővítést
Elfogyott a türelmük.
Vörös Imre: Karácsony Gergely nem mondott igazat, semmit nem változtattam a véleményemen
Úgy tűnik, Karácsony valótlansággal támadta Dobrev Klárát a pénteki vitán.
Volt igazságügyi miniszter: Elképzelhetetlen, hogy jogszerű volt a lehallgatás
Bárándy szerint engedélyezhetetlennek és folytathatatlannak tűnik egy ilyen lehallgatás.
Három korábbi igazságügyminiszter közösen tette helyre Varga Juditot
Besokalltak a sorosozástól.
Friss: Börtönre ítélhetik Palkovics Lászlót, ha más célra használja az MTA-nak törvényesen járó pénzt
Felmerül a költségvetési csalás gyanúja – figyelmeztetnek korábbi igazságügyi miniszterek.
V’18 mozgalom: Senki mögé nem állunk be, csak azt akarjuk, hogy mindenki menjen el szavazni!
Tegnap tévesen híresztelték róluk egyesek, hogy Karácsony Gergely promótálására jöttek volna létre.
Tüntetés készül az Orbán-rezsim ellen: Fellázadtak a bírók a kormány igazságügyi reformja miatt
Ilyen még sosem volt Magyarországon.
Varga Judit máris reagált a kormányt ért csapásra
Tűkön ül a miniszter.
DK: Kövér László börtönnel fenyegeti Dobrev Klárát, ami azt mutatja, az üzenetünk célba ért (+videó)
A DK miniszterelnök-jelöltjének lába viszont nem remeg meg Kövér fenyegetőzései miatt.