Három korábbi igazságügyminiszter közösen tette helyre Varga Juditot

Besokalltak a sorosozástól.

Magyarország három korábbi igazságügyi minisztere pénteken a Hírklikken közölt közös nyilatkozatában tette helyre Varga Judit jelenlegi igazságügyi minisztert.

Bárándy Péter, Forgács Imre és Vastagh Pál szerint ugyanis Varga valótlanul állította, hogy az Európai Bizottság Magyarországról szóló jogállamisági jelentés csak a „sorosista” civil szervezetek véleményére támaszkodik. Ezzel szemben, a dokumentum tárgyilagos és szakmai szempontból megalapozott – szögezi le a nyilatkozat.

„Az Európai Bizottság 2020. szeptember 30-án közzétett, Magyarországról szóló jogállamisági jelentését tárgyilagosnak és szakmai szempontból megalapozottnak tartjuk.

A jelenlegi kormányt súlyosan elmarasztaló állítások mintegy 70 idézett forrás és 40 hivatalos konzultáció figyelembevételével készültek. A dokumentum készítői – több mint 60 hatályos magyar jogszabály, valamint alkotmánybírósági és kúriai döntések feldolgozása mellett – a magyar kormányszervek véleményét is kikérték.

A hivatkozások között az Európai Unió Bíróságának ítéletei, az Európai Parlament, az Európa Tanács Velencei Bizottsága és tucatnyi más európai intézmény – bárki által megismerhető – állásfoglalásai is szerepelnek.

Ezért a magyar igazságügyi miniszter Facebook-bejegyzésében valótlanul állította, hogy a dokumentum csak a „sorosista” civil szervezetek véleményére támaszkodik.

Megítélésünk szerint, az ország további lejáratása az európai közvélemény előtt, hogy a kormány – a tények cáfolata helyett – kizárólag politikai vádaskodással foglalkozik.”

– írják a korábbi igazságügyi miniszterek.

(Hírklikk)

Kapcsolódó cikkünk:

Varga Judit kiborult az Európai Bizottság jelentésétől, vérbő sorosozásba kezdett

.

 

Valódi Hírek