Lázár János drámai posztot tett közzé szerdán délelőtt: „Az érintettektől bocsánatot kérek!”

Felmérhetetlen kárt okozott a vihar Lázár szerint a MÁV vonalain.

Lázár János építési és közlekedési miniszter a MÁV viharkár utáni helyreállítási munkáiról posztolt.

A hétfő után a kedd is orkán erejű vihart hozott, a MÁV vonalai látták a kárát: Lázár bejelentést tett

Beszámoltunk arról, hogy a hétfői vihar komoly károkat okozott a MÁV-nál: felsővezeték-hiba miatt a balatoni, a győri és a ceglédi fővonalon is pótlóbuszok szállították az utasokat a vonatok helyett. Kedden pedig Északkelet-Magyarországra csapott le az ítéletidő.

Lázár János Facebook-bejegyzését változtatás nélkül közöljük alább:

„Vihar után. És félig még közben…

Az ország nyugati részén fokozatosan visszatérünk az eredeti forgalmi rendhez (még a súlyosan sérült észak-balatoni vonalon is elindulunk, igaz, csak dízelmozdonnyal, mert a felsővezeték helyreállításához több idő kell).

A keleti országrészben viszont most léptünk a kárelhárítás legintenzívebb szakaszába, miután

tegnap délután Debrecen térségében okozott jelentős károkat az orkán.

A MÁV munkatársai megfeszítetten dolgoznak

A MÁV-csoport munkatársai teljes gőzzel dolgoznak a helyreállításon. Északkelet-Magyarországon minden vasutas és volános szakember szolgálatot teljesít, aki behívható volt.

Akadt olyan is, aki a szabadságát megszakítva csatlakozott a károkat elhárító, illetve a rendkívüli forgalmi rendet biztosító kollégákhoz. Köszönöm nekik!

Sajnos a Debrecen térségi vihar olyan erejű volt, hogy

akadt vonat, amelynek az utasait csak órák múltán tudtuk mentesítő járattal, illetve pótlóbusszal elszállítani a nyílt sínpályáról.

Az érintett utasoktól bocsánatot kérek: nem a MÁV-csoport munkatársain múlt, hogy nem tudtak előbb a segítségükre sietni, út- és pályaakadályok, illetve a telekommunikáció átmeneti összeomlása is nehezítette a dolgukat.

Sajnos a mai napra is jósolnak viharosabb szelet, így ma is okozhat problémát a fák sínekre vagy felsővezetékekre dőlése. Nem vagyunk még túl a nehezén, különösen a keleti országrészben, de küzdünk az elemekkel!

Minden utasunk megértését és türelmét kérem!”

(Lázár János/Facebook)

Valódi Hírek