Rettentő haraggal sújtott le Balog Zoltán: Bosszút állt egy újabb lelkészen Orbán ped0filsegítő püspöke

Elvették a lelkész autóját, amiért bírálta a ped0filbotrányban vastagon érintett Balog Zoltánt.

Balog Zoltán javasolta, hogy kapjon elnöki kegyelmet Kónya Endre

Mint ismert, Balog Zoltán református püspök, korábbi fideszes miniszter, a zsinat lelkészi elnöke Novák Katalin volt köztársasági elnök „tanácsadójaként” javasolta, hogy kapjon elnöki kegyelmet a bicskei ped0filbotrányban jogerősen elítélt Kónya Endre, a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon igazgatóhelyettese.

Kapcsolódó: Vérlázító: Balog Zoltán leszámolt egy lelkésszel, mert az nem állt be a sorba (+videó)

Csűrös András is követelte Balog püspök lemondását, elvették az autóját

Miután Balog püspök elnöki kegyelemben részesítette a ped0filügyben elítélt Kónya Endrét, Csűrös András gyömrői református lelkész bejelentette, hogy jövedelme egy részét felajánlja az áldozatoknak, egészen addig, amíg Balog Zoltán a hivatalában marad. Emlékezetes, Balog püspök lemondott a zsinat lelkészi elnöki tisztségéről, azonban püspöki székéhez továbbra is görcsösen ragaszkodott – még a történtek fényében is megtartotta pozícióját.

Kapcsolódó: Videóval: Így menekült a sötét erdőben Balog Zoltán, amikor a kegyelmi botrányról kérdezték

Úgy tűnik, a „hatalmas” Balog püspök haragja lesújtott Csűrös Andrásra is, ugyanis retorziók érték lelkészt korábbi magatartása miatt. A Népszava információi szerint a közelmúltban, a gyömrői református templomban tartott istentisztelet során egy presbiter olvasta fel a dunamelléki egyházkerület levelét, amely arról értesítette Csűrös Andrást, hogy:

az egyházkerületben „tartalék szolgálati gépkocsi elkülönítésére kerül sor” (?)

annak érdekében, hogy szükséghelyzet esetén az érintett lelkipásztornak „átmeneti segítséget nyújthassunk határozott időtartamra”.

Felszólították a lelkészt, hogy azonnal adja át az autót

Mivel új autó vásárlására jelenleg nincs mód, azonban – magyarázták a levélben – a tartalék gépkocsira véletlenül éppen most lett szükség, ezért pedig „természetesen”

arra szólították fel Csűrös Andrást, hogy a használatában lévő autót mielőbb adja át (!).

Kapcsolódó: Próbálták titkolni, de kibukott: Bűnözőket akart mentegetni a ped0filbotrányban érintett Balog Zoltán

Azt írták, a szóban forgó gépkocsit a gyömrői reformátusok vissza is szolgáltatták. Az üggyel kapcsolatban keresték Csűrös Andrást, ő azonban nem szeretett volna nyilatkozni.

Felidézték, másokat is elért a ped0filsegítő Balog Zoltán püspök rettentő bosszúja, miután hangot adtak véleményüknek, miszerint

Balog Zoltán méltatlanná vált a püspöki címre.

Vargha Anikó tököli kántortól saját gyülekezetének presbitériuma vált meg, Thoma László gazdagréti lelkész félállású adjunktusi szerződését pedig nem hosszabbította meg a Károli Gáspár Református Egyetem.

Kapcsolódó:

Áll a bál: Felháborodott levélben követelik a reformátusok Balog Zoltán távozását Orbántól

Tudják még fokozni: Gyomorforgató módon magyarázkodik a ped0filsegítő Kónya Endre

Lemondott a református püspök, aki a kegyelemi botrány kirobbanása után Balog Zoltán távozását követelte

Valódi Hírek