Egészen meghökkentő dolgokról zagyvált Orbán, miután elmenekült az országból (+fotók)

Különös műsort adott elő a kormányfő.

Az európai politikai helyzetet értékelte Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke pénteken a marokkói Marrákesben a Kereszténydemokrata Internacionálé (IDC-CDI) vezetőségi ülésén elhangzott felszólalásában, amelyben

  • az európai „zöld átállás”,
  • valamint a gazdasági növekedés problémáit,
  • a migráció és az ukrajnai háború témáját érintette

– tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, Orbán sajtófőnöke.

Orbán szerdán ment világgá

Megírtuk, hogy Orbán sajtófőnöke szerdán jelentette be: a miniszterelnök elutazott a marokkói Marrákesbe, ahol részt vesz a világ kereszténydemokrata erőit tömörítő CDI pártszövetség vezetői értekezletén.

Orbán Viktor – a CDI-IDC egyik alelnökeként – beszámolt a testületnek az európai mezőgazdasági termelőket és az autógyártókat „nehéz helyzetbe sodró brüsszeli döntésekről”.

Kapcsolódó: Bejelentették: A Spar Svájcba menekíti magyarországi vagyonát Orbán Viktorék karmai elől

Romlik Európa versenyképessége? Erről zagyvált Orbán Marrákesben

A kormányfő kiemelte, hogy véleménye szerint „romlik az európai versenyképesség”, hiszen – magyarázta – a Egyesült Államok és Kína is sokkal magasabb gazdasági növekedést produkál, mint az EU.

A bevándorlás ügyében Orbán bírálta a néhány napja elfogadott migrációs paktumot, amellyel „Brüsszel most rákényszeríti migránsbarát politikáját a bevándorlást ellenző országokra” – fogalmazott a kormányfő.

„Magyarország és Lengyelország már bejelentette, hogy ezt a káros és veszélyes paktumot nem fogja végrehajtani”

– mesélte Orbán Viktor.

Kapcsolódó: Kitört a pánik Hajdúszoboszlón: Aggódik a polgármester, elözönlik a várost Orbánék filippínó vendégmunkásai

Orbán Márrákesben felfedte, szerinte kik a „háborúpártiak”

Végül a háborúról Orbán azt mondta: az EU-ban szerinte 26 „háborúpárti” (sic!!!) ország áll szemben a „békepárti Magyarországgal”.

„Mi továbbra is a tűzszünet és a béketárgyalások mellett vagyunk”

– hangoztatta. Tehát hogy értsük: Orbán az EU összes tagállamát, közte elvbarátja, Robert Fico által vezetett Szlovákiát is leháborúpártizta a miniszterelnök.

Kapcsolódó: Váratlan helyen bukkant fel Sulyok Tamás: Orbán ellenségével tárgyalt az új köztársasági elnök (+fotók)

Úgy értesült, a NATO „nem vállalt semmilyen szerepet az ukrajnai háborúban”

Felhívta a figyelmet a NATO politikájának változására is, a szövetség ugyanis eddig szerinte „nem vállalt semmilyen szerepet az ukrajnai háborúban”, az elmúlt héten azonban elkezdte fegyverszállítási és pénzügyi támogatási koordinációs szerepvállalásának előkészítését.

„Magyarország ebből a tervezési folyamatból ki fog maradni”

– magyarázta Orbán.

Kapcsolódó: Fordulat: Hátba szúrták Orbánt, az utolsó bizalmasa is elárulta a magyar miniszterelnököt

Megjegyezzük, jól látható, hogy a magyar miniszterelnök továbbra sem tett le arról, hogy alaptalan állításaival a NATO-t és az EU-t ekézze. Az nem világos, Magyarországnak milyen haszna származik abból, ha saját szövetségeseivel ilyen viszonyt tart fent, ráadásul akkor, amikor a szomszédos Ukrajnában Vlagyimir Putyin háborúja pusztít.

A miniszterelnök rajongóit is tájékoztatta az eseményről közösségi oldalán:

Fotók:

(Orbán Viktor/Facebook /MTI nyomán)

Valódi Hírek