Fordulat: Hátba szúrták Orbánt, az utolsó bizalmasa is elárulta a magyar miniszterelnököt

Robert Fico magára hagyta Orbánt.

A szlovák kormány bejelentette, támogatja Ukrajna mielőbbi EU-csatlakozását, sőt, oly módon segíti Kijevet, hogy megosztja vele saját csatlakozási tapasztalatait. A közös kormányülésen egyéb projektekről és fegyverkereskedelemről is egyeztettek a szlovák és ukrán miniszterek – hívta fel a figyelmet beszámolójában a parameter.sk.

Nem állítanak akadályokat Ukrajna csatlakozása elé

Szlovákia támogatja Ukrajna gyors csatlakozását az Európai Unióhoz, és

semmilyen akadályt nem fognak állítani a folyamatok útjába.

– jelentette be Robert Fico szlovák kormányfő a szlovák és az ukrán kormány Nagymihályon tartott közös ülését követően.

„Az EU-tagság Ukrajna számára a további békés fejlődés zálogaként szolgál”

– tette hozzá.

„Ukrajna EU-csatlakozásának támogatásában a részünkről nincs semmiféle spekuláció,

teljes mértékben támogatjuk a belépését”

– hangsúlyozta.

Megszólalt Vlagyimir Putyin háborújáról is

Kijelentette: azt kívánja, hogy minél hamarabb megszülessen az ukrajnai háború békés megoldása, amely – fogalmazott – „tiszteletben tartja Ukrajna területi egységét, szuverenitását, ukrán szempontból tisztességes feltételeket tartalmaz”.

„Az orosz katonai erő Ukrajna elleni bevetése a nemzetközi jog súlyos megsértése volt”

– fogalmazott a szlovák kormányfő, kiemelve: Kijevnek segítségre és szolidaritásra van szüksége.

Robert Fico és Denisz Smihal ukrán kormányfő tárgyaltak a humanitárius és civil segítségnyújtásról is, amely kérdéskör bekerült a két kormány által csütörtökön aláírt szerződésbe is. Megállapodtak továbbá Kijev és Kassa vasúti összeköttetéséről Enyickéig (Haniska), ahonnan a kassai repülőtér gondoskodik majd az utasok átszállításáról.

Rossz híreket kaptak Orbánék

Mint ismert, Orbán Viktor a decemberi uniós csúcstalálkozón vétózott az Ukrajnának szánt EU-s támogatás ügyében, a közösségben ezért már az is felmerült, hogy Magyarország nélkül támogassa Volodimir Zelenszkijéket.

Orbán politikai igazgatója, Orbán Balázs korábban úgy nyilatkozott: a magyar kormány csak akkor hajlandó támogatni az 50 milliárd eurós tervet, ha az Európai Bizottság feloldja Magyarország számára a befagyasztott pénzeket – összesen mintegy 30 milliárd eurót –, amelynek folyósítását a jogállamisági problémák miatt befagyasztották.

Valódi Hírek