Ebből még hatalmas cirkusz lesz: Megüthetjük a bokánkat a kormány hajmeresztő húzása miatt

A kínai rendőrök európai jelenléte több aggályt is felvet a közösségben.

Az Európai Bizottság elítéli a tagállamokban történő külföldi beavatkozás minden formáját. Éppen ezért

aggódva veszik górcső alá az egyes tagországokban – így például Magyarországon – működő kínai rendőrőrsökről szóló jelentéseket.

Erről Margaritis Schinas alelnök beszélt a minap az EP-képviselők vitáján, amely kifejezetten a távol-keleti országból érkező rendőrök európai jelenlétéről szólt – részletezte a Népszava.

Kapcsolódó: Kiverték a biztosítékot Orbánék kínai rendőrei: Azonnali lépéseket tesz az EU a magyar kormány botrányos húzása miatt

Az Orbán-kormány is megállapodott Kínával

Február 16-án, pénteken Orbán Viktor miniszterelnök Vang Hsziahongot, a Kínai Népköztársaság államtanácsosát, közbiztonsági miniszterét látta vendégül Budapesten.

Ekkor Pintér Sándor belügyminiszter is találkozott Hsziahonggal, továbbá a tárca közölte, hogy kínai–magyar rendészeti csúcstalálkozót tartottak a fővárosban.

Rövidesen bejelentették, hogy a tárcavezetők a rendészeti együttműködés megerősítéséről és a közös járőrszolgálatról szóló megállapodásokat írták alá.

Kapcsolódó: Világbotrány törhet ki Orbánék gyalázatos lépése miatt: Súlyos kockázatokat rejt a kínai rendőrök bevetése Magyarországon

Rétvári Bence belügyminisztériumi államtitkár nemrég újabb részleteket osztott meg a megállapodásokról.

Mint mondta,

„a magyar belügyminisztérium és a kínai közbiztonsági minisztérium közt a közös járőrszolgálatról kötött megállapodás célja a két ország idegenforgalmi területei biztonságának javítása”.

Hozzátette, hogy a közös járőrszolgálat a kínai turisták, valamint a Kínában tartózkodó magyar turisták védelme érdekében történik.

A Demokratikus Koalíció több kérdést is intézett a Szuverenitásvédelmi Hatósághoz – amelyet ironikus módon, állítása szerint éppen azért hozott létre az Orbán-kormány, hogy Magyarország függetlenségét őrizze, a külföldi befolyást távol tartsa.

A hatóság azonban csupán Rétvári Bence szavait idézte, a turisztikai főszezonnal és a turisták érkezésével magyarázta a döntést, amely mellesleg súlyos aggályokat vet fel.

Erről >>ITT<< írtunk részletesen.

Az Európai Bizottság véleménye a kínai rendőrök jelenlétéről

Schinas a vitán rámutatott, hogy a Kínából érkező rendőrök az állítások szerint olyan feladatokat látnak el, amelyek

gyakran nincsenek összhangban a jogállamiságra és a biztonságra vonatkozó EU-s elvekkel.

A bizottság nevében felszólaló politikus szerint elfogadhatatlan az efféle gyakorlat. Hozzátette, hogy az egyes tagállamok hatóságai felelnek a közrendért és a belbiztonságért a közösség országaiban.

Kapcsolódó:

Árnyékkormány: Vizsgálják ki a kínai rendőrök magyarországi bevetését!

Valódi Hírek