Érik a gigabotrány: Retteghetnek az intézmények, az Orbán-kormány elindította a totális leszámolást

Kiszivárgott, mire készülnek.

Mint megírtuk, nyilvánosságra került egy előterjesztés, amely szerint a kormányzat totális központosítást hajtana végre a kultúra területén. A közelmúltban szivárgott ki egy átfogó kulturális törvény tervezete, amely a kulturális intézményeket veszi célba – hívta el a figyelmet az index.hu.

Ezek szerint a vármegyei hatókörű városi színházak a Nemzeti Színház, a zenekarok a Nemzeti Filharmonikusok, az alkotóművészek a Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökség alá kerülhetnek. Demeter Szilárd azt közölte, továbbra sem tud róla, hogy a kormány elé került volna a tervezet, ezért – mondta – egyelőre nem akar nyilatkozni az ügyben.

Beszédes, hogy miután kiszivárgott a botrányos előterjesztés, sem Demeter szilárd, sem Vidnyánszky Attila, a Nemzti Színház igazgatója nem mertek a nyilvánosság elé állni. Csák János „kulturális és innovációs” miniszter pedig korábban azt közölte, nincs mitől tartani, „ez még csak egy tervezet”. Azonban időközben kiderült, hogy

bőven van mitől tartani.

Csák az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt arról, hogy igen, valóban dolgoznak az új kulturális törvényen. A miniszter akkor „hamis állítás”-nak nevezte a színházak és zenekarok központosítását. Ugyanakkor beszámoltunk róla, hogy a portál birtokába került a kész előterjesztés is, amely ellentmond Csák állításainak, sőt,

megerősíti a központosításra vonatkozó kormányzati törekvéseket.

Az úgynevezett „egységesítés”-ről

Csák miniszternek 3 jelszava is lett:

  • „egyszerűsítés,
  • egységesítés,
  • átláthatóság”.

6 csúcsintézmény fogja eldönteni, mit lehet, mit nem lehet

Ezek közül pedig egyet biztosan valóra fog váltani az új kulturális törvénytervezet, amely az „egységesítés” lesz – hívta fel a figyelmet beszámolójában a telex.hu. A másik kettővel kapcsolatban jelezték, éppen az ellenkezője kezd körvonalazódni, ugyanis a lap birtokába került munkaanyag szerint

6 csúcsintézmény szabályozná a legkisebb vidéki intézmények életét is.

Azt már korábban is lehetett tudni, hogy az új törvény minden ágazatra kiterjeszti majd a szakfelügyeletet, amely „a kulturális intézmények, szervezetek tevékenységének fejlesztése, a szakmai munka színvonalának emelése, a kulturális közfeladat minőségi szintjének megállapítása és hatékonyabb ellátása érdekében működtetett szakmai kontroll rendszer”.

Csák János rögzítette követeléseit

A tervezett kulturális szabályozás

„a működési feltételeket egyszerűsíti. Egységesít és transzparenssé teszi a folyamatokat. Három követelmény van:

  • milyen elvárásoknak kell megfelelnie infrastrukturálisan, módszertanilag és személyileg egy-egy intézménynek;
  • milyen folyamatos képzésben kell részesülniük az ott lévőknek;
  • és milyen módon választódnak ki az intézmények vezetői”

– fogalmazta meg követeléseit a portál cikkére reagálva Csák János.

Retteghetnek az intézmények, mindenkinek jelentenie kell

A Telex által ismertetett dokumentumból kiderült: valóban 6 csúcsszervezet fogja irányítani a jövőben Magyarország összes kulturális intézményét. Ugyanakkor arról írta, hogy a tervezet jelszavaiban hangoztatott „egyszerűsítés” és „átláthatóság” helyett arról van szó, hogy a fenntartójuknak eddig is beszámolási kötelezettséggel tartozó állami és/vagy önkormányzati

  • múzeumoknak,
  • színházaknak,
  • kulturális intézményeknek

ezentúl a stratégiai és üzleti tervüket, beszámolójukat és a fejlesztési tervüket is le kell adniuk a 6 csúcsintézmény egyikének

és el kell fogadtatniuk velük (!).

A 6 csúcsszerv, amelyek átveszik a teljes kontrollt az ország összes kulturális intézménye fölött, az alábbiak lesznek:

  • a városi múzeumok a Nemzeti Múzeumnak jelentenek;
  • a városi könyvtárak az Országos Széchényi Könyvtárnak;
  • a városi táncszervezetek a Nemzeti Táncszínháznak;
  • a városi komolyzenei szervezetek a Nemzeti Filmharmonikus Zenekarnak;

Mindenről Csák János fog dönteni

Mint írták, ez azt is jelenti, hogyha tegyük fel, a Nemzeti Színház javítana valamit az egyik városi színház tervében, azt az intézménynek el kell fogadnia. Már ha továbbra is állami forrásokhoz jutna, ami egy városi színház esetében elengedhetetlen a fennmaradáshoz. Ráadásul az üzleti terveket, beszámolókat minden évben február 15-ig kellene leadniuk az intézményeknek a csúcsszervek felé. Ez nemcsak plusz adminisztrációs terhet rak rájuk, de sok helyen életszerűtlen, a gazdasági társaságként működő intézmények esetében pedig egyenesen

lehetetlen, hogy ezek a dokumentumok már februárban elkészüljenek.

Létrehozzák a Nemzeti Könyvkultúra Kuratóriumot

Az anyagból kiderült az is, hogy létrehoznák az úgynevezett Nemzeti Könyvkultúra Kuratóriumot, amelynek maga Csák János miniszter lenne az elnöke (!) és a tagjait is ő nevezné ki. Az új testület azt felügyelné, hogy – fogalmaztak – „minőségi, értékalapú” könyvek kerüljenek minden ötezer fő alatti település könyvtáraiba.

A pontosabb feladatleírást egy későbbi kormányrendelet fogja szabályozni, ám úgy fest, ezek szerint Csák János még abba is beleszólna, hogy egy-egy városi könyvtárnak

milyen könyvek legyenek vagy ne legyenek a kínálatában.

A tervezet eddig még nem került a parlament elé, így még bőven változhat a szövegezése is – jelezték.

Kapcsolódó: Mi folyik itt? Szigorítana az Orbán-kormány, tilalmat vezetne be a könyvek árkedvezményére

A szivárványszínű repülő egyszarvúak anatómiájáról

Az új előterjesztéssel kapcsolatban a Telex korábban kérdésekkel fordult Demeter Szilárdhoz, aki azt mondta, nem tud arról, hogy a kormány elé került volna a tervezet, ezért – fogalmazott – „megint a nincsről kellene értelmes állításokat tennünk”.

„Ezt lehet ugyan, a szivárványszínű repülő egyszarvúak anatómiájáról is beszélhetünk,

csak nem tudjuk a tények alapján verifikálni az állításaink igazságtartalmát.

Minden hídon akkor megyünk át, ha odaérünk”

– magyarázta el a dolgokat Demeter Szilárd.

Kapcsolódó:

Hiába próbálta elsumákolni Demeter Szilárd, kiszivárgott Orbánék újabb botrányos terve

Valódi Hírek