Mégis hány pozíciója volt Balog Zoltánnak?! Újabb helyről tennék ki a botrány után a püspököt

Az ellenzék Balog Zoltán távozását követeli.

A legfrissebb hírek szerint a belvárosi ellenzéki képviselők követelik Balog Zoltán református püspök távozását. Most az V. kerületi Belváros-Lipótváros Egyházi Épületekért Közalapítvány kuratóriumának éléről – írta meg a nepszava.hu.

A közalapítványt Belváros-Lipótváros képviselő-testülete alapította 25 millió forintos induló vagyonnal. Az eredeti cél az volt, hogy ezzel is elősegítsék a kerület területén lévő egyházi épületek rehabilitációját.

A Rogán Antal egykori helyettese, Szentgyörgyvölgyi Péter által vezetett önkormányzat azóta is évi 29.750.000 forinttal támogatja a közalapítványt, amelynek nincs is más bevétele. A pénzt pályázat alapján osztják szét a kerületben működő egyházak között.

A kuratórium elnöke évek óta Balog Zoltán.

Tagjai egyházi és önkormányzati delegáltak is. Utóbbiak között van a polgármester testvére, Szentgyörgyvölgyi Gábor fideszes önkormányzati képviselő is.

Az ellenzék Balog Zoltán távozását követeli

„Az egész országot megrázó botrányban egyértelműen bizonyítást nyert Balog Zoltán érintettsége: videoüzenetben ismerte el, hogy támogatta a pedofil bűnöző bűnsegédjének kegyelmi kérvényét. Számunkra egyértelmű:

Balognak ezek után semmi keresnivalója Belváros-Lipótváros közéletében.

Követeltük a lemondását a Belváros-Lipótváros Egyházi Épületekért Közalapítvány kuratóriumának elnöki tisztségéről, a polgármesterhez is levélben fordultunk az ügyben, de tudomásunk szerint még mindig ő a kuratórium elnöke, ami felháborító.

A képviselő-testület elé terjesztjük a visszahívásáról szóló javaslatunkat, delegáltunk, Bródy Gábor pedig a méltatlan helyzet fennállásáig nem vesz részt a kuratórium munkájában”

– válaszolta a portál kérdésére Kovács Alex Gábor, az ellenzéki Tiéd a Belváros-frakció vezetője.

Megírtuk, hogy egyre súlyosabb dolgok derülnek ki a kegyelmi botrányban nyakig benne lévő Balog Zoltánról. Információk szerint a volt fideszes miniszter személyesen is találkozott Kónya Endrével, mielőtt Novák Katalinnál a kegyelemért kezdett lobbizni.

Valódi Hírek